Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Ölre mentek a porszívógyártók az EU-s korlátozás miatt

2014. szeptember 5., Telegraph/FL
Címkék: porszívó Európai Bizottság teljesítmény porzsák motor teljesítmény
Szeptember elsejétől nem forgalmazhatóak az EU területén az 1600 wattnál nagyobb teljesítményű porszívók, az Európai Bizottság ezzel a lépéssel próbálja csökkenteni a közösség energiafogyasztását. James Dyson, az innovatív porszívókat gyártó cég névadója és vezetője azt mondta: Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia az EU elhagyását, miután a porszívók teljesítményére vonatkozó korlátozást szerinte a német cégek igényeire szabták.
James Dyson szerint azonban Brüsszel kizárólag a német porszívógyártók igényeit vette figyelembe a környezetvédelmi szempontok helyett a szabályozás megalkotásakor. Dyson azon kevés menedzserek közé tartozott, akik a többséggel ellentétben a kisebb motorteljesítményre szavaztak. Dyson vállalata 700 wattban határozta volna meg a maximális teljesítményt, a méréseket pedig akkor végeztette volna el, amikor a portartályok részben megteltek porral.
 
A cég emellett szerette volna elérni, hogy a porzsákok jelentette ökológiai terhelést is számítsák be a határ meghúzásánál.
 
A Dyson porzsák nélküli, kisebb motorteljesítményű porszívókat gyárt, amelyek a hagyományostól eltérő módszerrel gyűjtik össze a szennyeződést és nem veszítenek szívóteljesítményükből akkor sem, amikor a tartályuk kezd megtelni. A brit cégvezető szerint azonban a kezdeményezését megvétózták a német gyártók, akik magasabb teljesítmény korlátot akartak, ráadásul ragaszkodtak ahhoz, hogy üres porzsákkal mérjék a gépek teljesítményét.
 
"Az autókat utasokkal együtt, a mosógépeket ruhákkal tesztelik, a német gyártók csapata azonban nem volt hajlandó porral együtt tesztelni a porszívókat" - mondta a Telegraph-nak Dyson. "Ha a német cégek uralják az uniós jogalkotást, az jó ok arra, hogy ne maradjunk az EU-ban. Ha nem hallgatnak meg minket, nem kell ebben részt vennünk" - szögezte le Dyson.
 
Az EU cáfolta, hogy a nemrég bevezetett szabályozás akadályozná a fogyasztókat otthonaik tisztántartásában, ugyanakkor a Which? fogyasztóvédelmi magazin arra emlékeztetett, hogy a 2013-as felmérésében szereplő hét jó vételnek számító porszívó közül öt teljesítménye meghaladta az 1600 wattos limitet.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez