Keresés a tartalomban:
Elektronika

Egyre több a kibertámadás

2014. október 21., biztositasiszemle/SV
Címkék: kibertámadás számítógép biztonság
42,8 millióra növekedett a számítógépes biztonsági esetek száma idén, ami naponta több mint 177 ezer támadást jelent – derül ki a PricewaterhouseCoopers jelentéséből. A felmérésben mintegy 9700 vállalati vezető vett részt a világ minden táján, akik e-mailben válaszoltak a PwC kérdéseire. A válaszokból kiderült, hogy az észlelt kiberbiztonsági esetek száma 2009 óta évi mintegy 66%-kal emelkedik.
Ezek a számok azonban csak az észlelt és jelentett eseteket tartalmazzák – figyelmeztet a tanácsadó cég. Számos vállalat ugyanis nem is szerez tudomást a számítógépes támogatásokról, vagy nem jelenti azt – olvasható a jelentésben.



A felmérésből az is kiderült, hogy az évi 1 milliárd dollárnál nagyobb bevételű szervezetek 44%-kal több incidensről számoltak be idén, mint egy évvel korábban, míg a 100 millió dollárnál alacsonyabb bevételű cégek esetében 5%-kal csökkent a bejelentett támadások száma.



Ennek oka nem annyira egyértelmű, a PwC egyik magyarázata szerint a kisebb cégek kevesebbet költenek informatikai biztonságra, ezért nem is képesek észlelni ezeket a támadásokat, így szabat teret hagynak a számítógépes bűnözőknek.
 
A jelentés szerint a bejelentett kiberbiztonsági incidenseknek tulajdonított éves átlagos anyagi veszteség globálisan 2,7 millió dollár, amely 34%-kal haladja meg a 2013-as értéket. Az incidensek számának emelkedése ellenére, a biztonsági kiadások 4%-kal csökkentek 2013-hoz képest. Az informatikai költségvetés kevesebb mint 4%-át adják.
 
A PwC szerint ugyan ezeket a kockázatokat nem lehet teljesen megszűntetni, azonban a szervezeteknek ébernek és felkészültnek kell lenniük a folyamatosan változó kiberbiztonsági környezetben. A megelőzés és ellenőrzés helyett kockázat alapú megközelítést kellene alkalmazniuk a cégeknek, amely kiemelten kezeli a legértékesebb eszközöket és a rájuk leselkedő legfőbb fenyegetéseket. Ehhez komoly összegeket kell invesztálniuk belső biztonsági szabályzataik és eljárásaik fejlesztésébe.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez