Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Ismét a termékbemutatókról

Óriási átverés

2014. november 14., pénzcentrum/SV
Címkék: termékbemutató csalás egészségügyi felmérés
A Békés megyei Csorváson egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadást hirdetett egy cég., ahol úgy kínáltak megvételre ágyneműt 400 ezer forintért, hogy azt állították, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár visszatéríti az árát. Csalási kísérlet gyanúja miatt indult nyomozás. A rendőrség a történtek kapcsán ismét óvatosságra int mindenkit!
A programon először előadást tartott egy férfi, majd társával vizsgálatokat végzett a megjelenteken. Az egyik tanú elmondása szerint egy háromszög alakú eszközt a mellkasára tettek, majd egy fúvókával állításuk szerint a tüdeje kapacitását mérték meg.
 
Ezt követően bemutattak egy ágynemű garnitúrát, amit 400 ezer forintért kínáltak. Egy nő, aki az esetről bejelentést tett a rendőrségen elmondta, hogy azért vásárolt, mert a termékbemutatót tartó férfi azt állította: a számlát benyújtják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz és a pénztár a vevőknek visszatéríti a termékért kifizetett összeget.
 
A bejelentő 10 ezer forint előleget adott át a termékbemutatót tartó férfinak, majd hazament és telefonon érdeklődött a pénztárnál. Azt a választ kapta, hogy nem tudnak ilyenről és nem térítik vissza az előadáson vásárolt ágynemű garnitúra árát. A nő ezt követően értesítette a Békéscsabai Rendőrkapitányságot.
 
Mivel előleget fizetett, másnap egy férfi, aki ott volt a termékbemutatón, kiszállította neki az árut. A rendőrök ekkor elfogták és előállították a 21 éves pápai M. Gergelyt, aki kihallgatásán azt mondta: ő csak a bemutatók szervezésében, valamint a szállításban segített két társának. Senkinek nem adott el semmit és nem ígért olyat, hogy a vételárat visszakapják.
 
A Békéscsabai Rendőrkapitányság csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A háromtagú társaság tagjai közül két férfit már kihallgattak gyanúsítottként.
 
A rendőrség a történtek kapcsán ismét óvatosságra int mindenkit, főként az időseket. Kérik, hogy mindenki legyen nagyon körültekintő! Ha termékbemutatókon, előadásokon látszólag kedvező ajánlatot kap, mielőtt megrendelőlapot, szerződést ír alá vagy pénzt ad át, tájékozódjon. Ilyen helyzetekben az üzletkötők rendszerint gyors döntést sürgetnek éppen azért, hogy a vásárlónak ne legyen ideje mérlegelni, a termék minőségéről, piaci áráról megbízható forrásból információkat szerezni. A tisztességes kereskedőket, cégeket a bemutató után pár nappal, amikor - akár családtagjaik, vagy szakember segítségével - döntöttek a vásárlásról, akkor is megtalálják. Ha a későbbi üzletkötéstől a kereskedő vagy képviselő elzárkózik, csak az azonnali döntést fogadja el, gyanús lehet.

Ne hagyjuk, hogy becsapjanak


A jogszabály értelmében, ha üzlethelyiségen kívül köttetik meg egy szerződés, vagy történik a vásárlás, akkor a fogyasztót a szerződés megkötésétől, vagy a termék átvételétől számított 14 napos elállási jog illeti meg. Természetesen vannak olyan termékbemutatókat szervező cégek, akik az összes hatályos előírás betartásával szervezik meg rendezvényeiket, de vannak olyan cégek is, amelyek igyekeznek kibújni az elállási jog elfogadása alól, és számtalan kifogást támasztanak. Mivel a nagy összegű vásárlásoknál gyakran hitelszerződést is kötnek, gyakran hivatkoznak arra, hogy a hiteligénylési folyamat már elindult, ezért nem lehet elállni - ami természetesen nem igaz, sőt, ha elállási jogával él a fogyasztó, azzal egyidejűleg a hitelszerződést is felbontja.
 
Az elállási jog azt a célt szolgálja, hogy a vásárló a termék kipróbálása közben győződjön meg arról, hogy szüksége van-e a termékre, ezért ennek érvényesítése nem tehető attól függővé, hogy például megtartotta-e a termék csomagolását, vagy kibontotta-e azt.
 
Ha futár vagy szállító viszi ki a terméket, az ő jelenlétében győződjünk meg róla, hogy a megrendelt termék van-e a dobozban, és a szállítólevélre írtak egyeznek azzal, amit megrendeltünk. Ha a vásárló valamilyen eltérést tapasztal, akkor a szállítóval jegyzőkönyv formájában ezt rögzítenie szükséges ahhoz, hogy a későbbi viták elkerühetők legyenek.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez