Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Megkezdődhet a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása

2014. november 17., MNB/SV
Címkék: bank hitel végelszámolás kártalanítás MNBOBA
2014. november 15-én hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. Mindez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt. A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.
Emlékezetes: a jegybank 2014. november 6-án tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely – a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint – a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá. E határidő szombaton járt le.
 
Ezt követően a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását. Ennek megindultával az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
 
A Széchenyi István Hitelszövetkezet mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem. A szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – prudenciális szempontból összességében stabil. A hitelszövetkezetek Magyarországon csak saját részjegy-tulajdonosokai körében gyűjthetnek betéteket és nyújthatnak alapvetően szolgáltatásokat, így ügyfélkörük korlátozott.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez