Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Visszavonták a Széchenyi István Hitelszövetkezet engedélyét

2014. november 6., MTI/SV
Címkék: hitel bank.MNB szakértői vizsgálat
Pénzügyi válsághelyzetet tárt fel az integrációs törvény alapján indított szakértői vizsgálat a Széchenyi István Hitelszövetkezetnél, a súlyos tőkehiány és likviditási problémák miatt megvolt a kockázata annak, hogy az intézmény nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. A SZHISZ igazgatósága a pénzügyi összeomlás elkerülése és a betétesek védelme érdekében azonnali hatállyal kizárta a hitelszövetkezetet az integrációs szervezetből és döntéséről tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bankot, a jegybank ezt követően vonta vissza a szövetkezet működési engedélyét.
A közlemény szerint az évek óta veszteséges Széchenyi István Hitelszövetkezetet a felügyeleti szervek korábban több ízben is határozatban kötelezték tőkehelyzetének rendezésére, aminek az intézmény a mai napig nem tudott eleget tenni. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonosok nem képesek a hitelszövetkezet tőkehelyzetének és jogszabályoknak megfelelő működésének helyreállítására.
 
A világ egyik vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó társasága által végzett független szakértői vizsgálat megállapította: az intézmény saját tőkéje 2013. december 31-én negatívba fordult, hiánya megközelítette az egymilliárd forintot. A szabályozói tőkemegfelelés tekintetében a vizsgálat több mint ötmilliárd forint tőkehiányt állapított meg. Az intézmény hitelezési mutatója rossz, ráadásul folyamatosan romlik: a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya 2014. június 30-án 43,56 százalék, a törvényben meghatározott plafon közel négyszerese volt. A hitelszövetkezet nem képezte meg a szükséges értékvesztéseket és tartalékokat, az akuttá vált tőke- és likviditási problémák veszélyeztették fizetőképességét, ezért azonnali intézkedésre volt szükség.
 
A közlemény szerint az eset a szövetkezeti hitelintézeti szektor többi szereplőjére nincs hatással: a Széchenyi István Hitelszövetkezet mérlegfőösszege nem éri el a teljes hitelintézeti szektor mérlegfőösszegének 0,3 ezrelékét sem, tevékenysége elsősorban Zala megye egyes részeire terjed ki.
 
Az eset újra felhívja a figyelmet az integráción belüli ellenőrzési-felügyeleti rendszer létrehozásának, továbbá a szövetkezeti hitelintézeti szektor átvizsgálásának szükségességére - áll a közleményben. Az átvizsgálás célja, hogy kiszűrje a korábban - megfelelő ellenőrzési rendszer híján - átláthatatlanul működő szövetkezeti szektorból a felelőtlenül gazdálkodó, a betétesek pénzét kockáztató intézményeket. A szektor megtisztulása és megújulása az előzetes terveknek megfelelően, jó ütemben halad, mára már 51 tagja van a szövetkezeti hitelintézetek garanciaközösségének.
 
A legkésőbb 2014. december 10-ig létrejövő, a szektor egészét magába foglaló garanciaközösségnek csak az válhat tagjává, aki megfelel a szigorú, mindenekelőtt a betétesek érdekeit, megtakarításait védő követelményeknek. Ezek révén a takarékok betétesei kettős védelmet élveznek majd: az OBA keretén felül az integráció teljes vagyona nyújt majd fedezetet követeléseikért. Így még az idén a legbiztonságosabb és legátláthatóbb hitelintézeti szövetség jön létre Magyarországon - fogalmaz Pulay Kristóf.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez