Keresés a tartalomban:
Jog

Fogyasztói szemmel: mi változik júniustól, ha online rendelünk?

2014. május 7., OFE/dr. Sárosi Veronika
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem online rendelés webshop termékbemutató webshop Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
Megjelent a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet., mely 2014.06.14-én lép hatályba, rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni. Az új szabályozás alapvetően változtat mind a távollévők között kötött szerződések – ilyenek például az online rendelések -, mind az üzlethelyiségen kívül fogyasztóval kötött szerződések – termékbemutatók - szabályain.
A rendelet meghatározza a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és a teljesítés egyes szabályait, továbbá a távollévők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződés esetében a szerződés megkötésére és az elállási, illetve a felmondási jogra vonatkozó részletes szabályokat.
 
Hatályát veszti egyúttal (június 13-tól) az üzleten kívül a fogyasztóval kötött szerződésekről szóló 213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet, és a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet
 
Az új Kormányrendelet vállalkozás és fogyasztó közötti jogviszonyokra érvényes, tehát a vállalkozások egymás közötti jogügyleteit nem érinti. Szintén felsorolásra kerülnek azok a területek, amelyre a szabályok nem vonatkoznak (pl.: szerencsejáték ügyletek, pénzügyi szolgáltatások stb.). Online vásárlások esetében egyébként is szélesebb tájékoztatási kötelezettséget írt elő a ’webshopoknak’, ugyanakkor a kötelező elemek sora is bővül.
 
Lényeges változás, hogy az elállási jog gyakorlása az eddigi 8 munkanap helyett 14 napra módosul, így a kívánt termék átvételétől, avagy szolgáltatás esetén a szerződés aláírásától bővül az elállásra adott határidő. Amennyiben erről a jogáról a fogyasztó nem kap tájékoztatást, az elállási idő 12 hónapra nő, így a Kormányrendelet komolyan szankcionálja a tájékoztatási kötelezettség elmulasztását. Az elállási nyilatkozat elküldése a határidő utolsó napján is megfelelőnek minősül. A fogyasztónak kötelessége bizonyítani, hogy a jogát szabályszerűen gyakorolta. Szintén a fogyasztóknak kedvező változás, hogy a vállalkozásnak az elállásról szerzett tudomásszerzéstől számított 14 napon belül vissza kell fizetnie a pénzt. A vállalkozásnak joga van visszatartani az összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem küldte, vagy annak visszaküldését nem igazolta. A változásoktól függetlenül javasoljuk a fogyasztóknak, hogy rendelés esetén alaposan járjanak utána az adott ’webshopnak’, ellenőrizzék az elérhetőségeket és érdemes fórumokat is olvasgatni, hogy nehogy probléma merüljön fel az esetleges jogérvényesítés vonatkozásában. Jogszabályi háttér és bővebb információ:
 
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.26004345/2014. (II. 26.) Korm. rendelet

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez