Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Betiltott kozmetikumok érkezhetnek az EU-ba

2014. augusztus 8., Faludi Linda
Címkék: kozmetikum fogyasztó fogyasztóvédelem króm ólom BEUC
Az Európai Fogyasztóvédelmi Civil szervezetek Szövetsége (BEUC) úgy látja, hogy az EU és az Egyesült Államok között kötendő transzatlanti kereskedelmi partnerségi megállapodás (TTIP) lazíthat az kozmetikai termékek összetevőire és címkézésére vonatkozó szabályokon, ez pedig veszélyeztetheti az európai fogyasztókat. A BEUC leszögezi: a tárgyalások során a fogyasztók számára legerősebb védelmet kínáló gyakorlatokat kell elfogadnia mindkét oldalnak.
A partnerségi megállapodás kapcsán az EU által publikált tanulmány szerint az EU és az Egyesült Államok arra törekszik, hogy a két fél kölcsönösen elfogadott listát készítsen a kozmetikai termékekben engedélyezett és tiltott összetevőkről. A BEUC szakértőinek értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a legrosszabb esetben eddig tiltott, de az Egyesült Államokban szabadon forgalmazható összetevőket tartalmazó termékek juthatnak az európai közös piacra.
 
Az EU jóval szigorúbb a kozmetikai szabályozás terén, mint az USA: Brüsszel 1 328 összetevő használatát tiltotta be és 250 anyag alkalmazásánál szabott korlátokat, míg az Egyesült Államokban mindössze 11 anyag felhasználását tiltották be szövetségi szinten.
 
A BEUC leszögezi: az EU már bizonyította, hogy ki lehet zárni a kozmetikai iparból az olyan veszélyes anyagokat, mint az ólom és a króm, ezért fölösleges kockázat lenne kinyitni egy kiskaput, amelyen keresztül ismét nehézfémeket tartalmazó áruk érkezhetnek a piacra.
 
Szintén a szigorúbb EU-szabályozást példázza, hogy a közösség terén a gyártóknak hat hónappal a piaci bevezetést megelőzően értesíteniük kell az Európai Bizottságot, ha nano anyagokat tartalmazó termékeket szeretnének piacra dobni, míg az Egyesült Államokban nem fordítanak gondot erre.
 
A BEUC sérelmezi az endokrin rendszert esetlegesen befolyásoló vegyi anyagok felhasználásának gyakorlatát is: míg Brüsszel elkötelezte magát a "vegyi koktél" hatás kivédésére, addig Washington eddig nem mutatott hajlandóságot erre.
 
http://www.beuc.eu/blog/325/

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez