Keresés a tartalomban:
Autó

Az autófeltörések trükkjei

2014. márius 7., biztositasiszemle/SV
Címkék: autó autófeltörés biztonság kár biztonsági rendszer
A rendőrség adatai szerint továbbra sem fordítunk kellő figyelmet az autóinkban hagyott értékek megóvására, így azok könnyű prédává válnak az elkövetők számára. A főváros forgalmas területein változatlanul „dolgoznak” azok a bűnözők, akik egyszerűbb, vagy akár a legkorszerűbb technikai eszközöket használják fel a gyanútlan állampolgárok értékeinek megszerzéséhez.
Gyakorta rutinos mozdulattal zárjuk autónkat egyetlen gombnyomással, mely erre hang- és fényjelzéssel reagál, majd megnyugodva távozunk. Sokan nem is sejtik, hogy ennek ellenére a jármű nyitva maradt, mert valaki blokkolta a rendszert. Az elkövetőt nem vesszük észre, hiszen az általa működtetett eszköz alkalmas arra, hogy biztonságos, akár 100 méteres távolságból is hatástalanítsa az autó zárószerkezetét. A közelben lévő elkövetők többnyire ketten, de előfordul, hogy egyedül dolgoznak. Egy arra alkalmas eszközzel fogják a kocsihoz érkező rádiófrekvenciás jelet, és dekódolják azt. Ezzel a módszerrel, a nyitott autóból néhány másodperc alatt tudnak elvinni bármit, ami értékes.
 
A zsákmány leggyakrabban műszaki berendezés – laptop, ipad, nagyteljesítményű pendrive -, de sokan tartanak az autóban ékszert, készpénzt, bankkártyát, értékes tollat, napszemüveget.
 
Az elkövetők előnyben részesítik a prémium kategóriás autókat, de próbálkozásaik szinte valamennyi márka esetében sikerrel járnak, hiszen azt gondoljuk, a csomagtartóba helyezett holmi biztonságban van.
 
A nyomozást nehezíti, hogy a tulajdonosok rendszerint csak később veszik észre, hogy hiányzik valami a kocsiból, hiszen a módszer alkalmazása során semmiféle rongálási kár nem keletkezik.
 
Az elkövetési módszer teljesen független az autó típusától, és egyetlen autóra szerelt biztonsági rendszer sem állja teljes biztonsággal útját ezeknek az elkövetőknek, de egyetlen mozdulattal megvédhetjük értékeinket!
 
Ha élesítette a központi zárat gépjárművén, végezzen próbanyitást, mielőtt magára hagyná az autóját! Egyetlen mozdulat és kiderül valóban zárva van-e az autó, biztonságban vannak-e értékei, személyes tárgyai!



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez