Keresés a tartalomban:
Autó

Hogyan válasszunk gyerekülést?

2013. szeptember 25., Which?/Faludi Linda
Címkék: autó gyerekülés isofix Which?
A megfelelő ülés kiválasztásakor mindenekelőtt a gyerek korát, magasságát és egészségi állapotát kell figyelembe venni. Ezután következhet az üléstípus kiválasztása, majd a próba. A Which? brit fogyasztóvédelmi magazin összegyűjtötte a gyerekülés vásárlásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A lap szakértőinek tanácsait mindenképpen érdemes követni, hiszen ezen akár a baba testi épsége is múlhat baleset esetén.
 
A csecsemőket az első időszakban mindenképpen hátrafelé néző ülésben kell utaztatni. Ezek között akad olyan verzió, amelyet babakocsivá lehet alakítani, de kizárólag az autóba alkalmas változatot is lehet kapni. A lényeg, hogy mindenképpen az autó ülése felé nézzen egészen addig, amíg a gyerek el nem éri a 9 kilogrammos testsúlyt.

A Which? szakértőinek ajánlása:

A legbiztonságosabb, ha 13 kilós súlyig, illetve 15 hónapos korig hátranéző ülésben utaztatjuk a babát. Ha valaki túl korán vált előre néző ülésre, azzal súlyos nyak- és fejsérüléseket kockáztat egy potenciális baleset során.

Az ülés kiválasztásakor fontos szempont a rögzítés módja. A 2000-es években gyártott autók többsége már rendelkezik az úgy nevezett isofix rögzítőrendszerrel. Ezeknek a speciális csatlakozóknak a segítségével közvetlenül a karosszériához rögzíthető az ülés. Így nem kell bajlódni a biztonsági övekkel, a hibalehetőségek gyakorlatilag ki vannak zárva.
 
Semmiképp nem érdemes használt gyerekülést venni: ezek egyrészt biztonsági szempontból elavultak lehetnek, másrészt előfordulhat, hogy már deformálódtak egy ütközés során és nem nyújtanak megfelelő védelmet.
 
Mielőtt a vásárolni indulunk, célszerű összegyűjteni azoknak az autóknak a listáját, amelyekben a gyereket utaztathatjuk, hiszen előfordulhat, hogy ugyanazt az ülést például a rokonok kocsijában is használni kell. A gyerekülések autókompatibilitásáról tájékoztatnak a kereskedők, a gyártók weboldalán pedig részletes leírást találhatunk a használatról és a beszerelés módjáról. Ha van rá lehetőség, érdemes megbeszélni egy időpontot az üzlettel arra, hogy még a vásárlás előtt az autóba próbálhassuk az ülést.

Biztonsági tippek


Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez