Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Egyre drágább a bankolás

2013. szeptember 5., Gazdasági rádió/napi.hu/SV
Címkék: tranzakciós adó bankválasztás bankszámla bankköltségek
Szeptember elejétől kezd el megjelenni a bankok többségének díjaiban a tranzakciós adó augusztusi emelése, aminek köszönhetően a legolcsóbb számlacsomagok átlagos költsége több mint 40 százalékkal nő az elkövetkező hónapokban – derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből.

A banki tehernövekedés a szolgáltatásokra rakódó költségek miatt a vállalkozásokat sokkal jobban érinti mint a lakossági ügyfeleket. A nagyobb cégek százmilliókat, a kisebbek százezreket spórolhatnak meg évente a megfelelő számlacsomagok kiválasztásával. Bár a bankok készítenek a vállalkozásoknak külön csomagokat, általában kevés az akciós ajánlat, a vállalati ügyfelek számára legfeljebb az internetbank igénybevétele nem jár fix havi költséggel, de például – érthetően – a céges kártyákkal nem lehet ingyenesen készpénzt felvenni. A BankRáció.hu szakértője, Gergely Péter szerint évi 300-700 millió forintot is megtakaríthatnak megfelelő bankszámla-kiválasztásával, de a kisebb, évi 30 milliós forgalmú mikrocégek is akár 300 ezer forintot takaríthatnak meg, ha banki szokásaiknak megfelelő számlacsomagot választanak.

A 10 legolcsóbb bankszámla költsége átlagosan, szokásos bankhasználat mellett havi 701 forintról 1008 forintra emelkedik az elkövetkező hónapokban, megfelelő bankválasztással azonban éves szinten 17 ezer forintot is meg lehet takarítani. Az optimális választás ugyanakkor egyre nehezebb, mivel a költségtételek a közeljövőben is dinamikusan változnak.
 
„Piaci körképünk során a tranzakciós adó emelését megelőző július végi állapotot tekintettük kiindulópontnak, ekkor a 10 legolcsóbb bankszámla havi átlagos költsége átlagos bankhasználat mellett 701 forintot tett ki. Ez az érték október 25-re 987 forintra fog emelkedni, majd január végére valamivel 1000 forint fölé nő” – foglalja össze Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu szakértője. Hozzáteszi: a több hónapos átfutás annak köszönhető, hogy a bankok egymás árazására is dinamikusan reagálva módosítják saját költségtételeiket. Ez volt a tapasztalat a tranzakciós adó év elejei bevezetésénél, és erre számítanak most is a szakértők, így várhatóan 4-5 hónapra lesz szükség a költségszintek stabilizálódásához. Az elemzést a már ismertté vált banki bejelentések alapján állította össze a Bankmonitor.hu a hazai bankpiaci kínálat 95 százalékának lefedésével.
 
Az elemzés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a legolcsóbb bankszámlák közötti költségkülönbségek – a díjtételek emelkedésével párhuzamosan - enyhén mérséklődnek. „Míg júliusban a legjobb és a tizedik legolcsóbb bankszámla között éves szinten 7200 forint volt a különbség, addig januárban ez az eltérés 6000 forintra csökken, ami elsősorban a legolcsóbb bankszámlák átlag feletti drágulásának tudható be. „Mindez elsősorban arra vezethető vissza, hogy az egyébként is alacsony nyereségesség, sőt sok esetben veszteséges tevékenység mellett a bankok nem képesek fenntartani a korábbi költségszintjüket és a tranzakciós illeték emelkedésének hatását csak minimális mértékben tudják átvállalni a legolcsóbb számlák esetében” – magyarázza Sándorfi Balázs.
 
A megfelelő bank és bankszámla kiválasztása a költségek további emelkedésével a korábbinál is fontosabbá vált. „Az első tíz legjobb bankszámla átlagos éves költsége és a 40. legjobb bankszámla éves költsége közötti különbség 15 ezer forintról 17 ezer forint fölé nőtt. Azaz egy év alatt a nettó átlagkereset tíz százalékát is meg lehet spórolni a helyes számlacsomag kiválasztásával” – szemlélteti Sándorfi Balázs. Hozzátette: segítheti a bankszámla-kiadások változásainak tervezését, illetve az optimális ajánlat megtalálását, hogy a Bankmonitor.hu oldalán a bankszámlák esetében nem csak a pillanatnyilag érvényben lévő költségek, hanem a bankok által már bejelentett jövőbeli költségek is áttekinthetők.
 
Így nőtt a tranzakciós illeték
 
Augusztus 1-ével emelkedett meg a tranzakciós illeték; az átutalásoknál és a bankkártyás vásárlásoknál korábban érvényes 0,2 százalékos, illetve a készpénzfelvételre vonatkozó 0,3 százalékos adóterhek, 0,3 és 0,6 százalékra módosultak, továbbá a korábban egységesen 6.000 forintos maximum is csak az átutalások és kártyás vásárlások esetében maradt érvényben, készpénzfelvétel esetében ezt eltörölték. Általános gyakorlat a bankok között, hogy több lépésben vezetik be díjváltozásaikat, van olyan pénzintézet, ahol szeptember eleje és január vége között háromszor módosul a díjszabás. Mindez jelentős mértékben megnehezíti az optimális bankszámla kiválasztását a lakossági ügyfelek részére.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez