Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Száraztészták vizsgálata

2013. október 8., NFH/SV
Címkék: fogyasztó száraztészta laboratórium tojás fogyasztóvédelem
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzést tartott a száraztészták körében, melynek során 48-féle száraztészta laboratóriumi vizsgálatára is sor került. A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatai során megállapításra került, hogy a vizsgált termékek közel 20%-a nem volt megfelelő, a minták 6%-ánál mért a laboratórium a megengedettnél nagyobb nedvességtartalmat, míg a száraztészták 15%-a a címkén feltüntetett tojástartalomnál lényegesen kevesebb tojást tartalmazott
A Magyar Élelmiszerkönyv 2-85 számú irányelve tartalmaz szabályozást a száraztésztákra vonatkozóan, többek között azok savfokának, nedvesség tartalmának és tojás tartalmának tekintetében.
 
A száraztészták nedvességtartalma igen fontos paraméter. A magasabb nedvességtartalom a mikrobák elszaporodását – s így a termék romlását – segítheti elő, ezáltal a termék eltarthatósága is jelentősen csökken. Az Irányelv a száraztészták nedvességtartalmát legfeljebb 13 m/m%-ban határozza meg.
 
A száraztészták savfoka a frissességre utal. Minél kisebb a savfok értéke, annál frissebb a termék. Az Irányelv – akár csak a nedvességtartalomra – a savfokra is tartalmaz előírást, amely alapján a száraztészták savfoka maximum 5,0 SHº lehet.
 
A tojástartalom száraztészták esetében az egyik legfontosabb minőségi paraméternek tekinthető, hiszen a gyártó által deklarált és csomagoláson feltüntetett tojástartalom érték alapján választja ki elsősorban a fogyasztó – más egyéb szempontokat (ízlés, főzési tulajdonságok, a termék ára stb.) is figyelembe véve – a megvásárolni kívánt terméket a széles kínálatból. Figyelembe véve, hogy a tojások se nagyságra, sem pedig beltartalmi értékekre vonatkozóan nem tekinthetőek egyformáknak, az Élelmiszerkönyv a száraztészták tojástartalmának tekintetében maximálisan megengedhető eltéréseket ad meg.
 
A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatai során megállapításra került, hogy a vizsgált termékek közel 20%-a nem volt megfelelő, a minták 6%-ánál mért a laboratórium a megengedettnél nagyobb nedvességtartalmat, míg a száraztészták 15%-a a címkén feltüntetett tojástartalomnál lényegesen kevesebb tojást tartalmazott. A legtöbb esetben a 8 tojásos száraztésztáknál fordult elő probléma: előfordult olyan termék is, amely a címkén jelölt 8 tojás helyett csupán 3,5 db tojást tartalmazott kilogrammonként.
 
A terméken feltüntetett tojástartalommal kapcsolatos jogsértések esetén a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapításra került, és a jogsértő magatartás további folytatását megtiltó határozat született, illetve fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez