Kezdjük az örömhírrel: a 2009 évi 6,7 százalékos visszaesés után tavaly 1,2 százalékkal újra nőtt a magyar gazdaság. Ez persze alapvetően jó, de valós értéke objektíven csak a többi ország teljesítménye ismeretében ítélhető meg. Ebben az összefüggésben viszont sajnos már nem állunk olyan jól. 2010-ben ugyanis az USA 2,8%, Japán 3,9%, az EU27 1,8%, a legfontosabb hazai exportpiacnak számító Németország 3,5% növekedésre volt képes, Kína 10 százalék feletti dübörgéséről nem is beszélve. Az adatok alapján kijelenthető tehát, hogy 2010 Magyarország számára még nem a felzárkózás éve volt.

A tavalyi év hazai sikertörténetének az ipari termelés 110,5 százalékos felfutása számít. De pillantsunk újfent a kulisszák mögé: Az ipar belföldi értékesítése 2,9%-kal csökkent, a növekedés kizárólag a 116,4%-ra ugró –jórészt multinacionális vállalkozásokhoz köthető -export eredménye, melynek következtében az éves áruforgalmi aktívum 5,6 milliárd euróra nőtt, jelentősen hozzájárulva ezzel a forint árfolyam stabilizálásához. A többi nemzetgazdasági ágazat ugyanakkor továbbra is gyengélkedett: a már eleve alacsony 2009 évi bázishoz képest az építőipar volumen indexe 89,9%, a mezőgazdaságé 85,7%, a kiskereskedelemé 97,9 százalékra csökkent. Érdekes mindezt párhuzamba állítani a foglalkoztatási adatokkal. Az alkalmazásban állók számának 1,5 százalékos növekedése első pillantásra örvendetesnek tűnik. Az ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az egyedüliként komoly növekedést realizálni képes ipar foglalkoztatási létszáma 1,2 százalékkal csökkent (!) mellyel 12,1 százalékos termelékenység javulást ért el. Ebben az összefüggésben nem tűnik hosszútávon fenntartható egészséges folyamatnak, hogy az összességében pozitív foglalkoztatott létszám növekedés valószínűsíthetően a többi –láthatóan deffenzívában lévő- ágazathoz köthető. Közgazdasági szempontból hasonlóképp aggályos, hogy tavaly reál értelemben (azaz infláció felett) 1,9 százalékkal nőttek a bérek, hisz az ország által megtermelt nemzeti összérték a GDP csak 1,2 százalékkal nőtt, ráadásul nominális (azaz infláció nélkül számolt) értelemben. Ráadásul ebben az emelkedésben a 2011-től érvényes SZJA változás hatása még nincs benne. A bérnövekedés összetétele is elgondolkodtató: 2,6% gyarapodás a versenyszférához köthető, a költségvetési szférában mindössze 0,5%-os növekedés volt. Hiba lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy az állami alkalmazottak ennyire rosszul jártak. A közfoglalkoztatottak keresete nélkül ugyanis a közféra reálbér növekménye (2,4%) alig marad el a versenyszférában alkalmazottaktól.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a reálbérek nőttek (1,9%), a kiskereskedelmi forgalom csökkent (-2,1%), akkor hová lett a lakosságnál kumulálódó pénz? A válasz a háztartások pénzügyi vagyonának 5 százalékos, 811 milliárd forintos növekményében érhető tetten, mely készpénzállomány szinten még az egy főre jutó 81 ezer forintnál is magasabb érték, hisz a lakosság tartozása 2010-ben mintegy 500 milliárd forinttal tovább nőtt elsősorban a hitelállomány zömét kitevő svájci frank 22 százalékos felértékelődése miatt. Mi következik mindebből? Összegzésképp kijelenthető, hogy a lakosság 2010-ben óvatos, konzervatív stratégiát folytatott, azaz visszafogta fogyasztását, csökkentette a hitelfelvételét, és nettó megtakarítónak bizonyult. Ez az egyéni szinten hatékony és támogatandó eljárás ugyanakkor a gazdaság egészére nézve fékezőleg hatott, hisz a kieső kereslet nagyon hiányzik a hazai piacra dolgozó cégek forgalmából.