Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Veszélyes okostelefonok

Egész testre kiható húzódások is kialakulhatnak

2013. március 7., medipress
Címkék: okostelefon táblagép íngyulladás húzódásos sérülés
A hosszú távú okostelefon-használatból származó húzódásos sérülések veszélyeire hívták fel brit egészségszakértők a figyelmet, ugyanis az apró kézi készülékek és táblagépek térhódításával az ilyen sérülések egyre gyakoribbak.


Egyre többen használják internetezésre okostelefonjukat. Egy 2000 fős mintát használó friss felmérés alapján a britek 44 százaléka használja készülékét a telefonáláson kívül egyéb tevékenységekre is.
A megkérdezettek saját bevallásuk szerint naponta legalább 30 percet és legfeljebb 2 órát használják okostelefonjaikat.
„Az egyik páciensemnél olyan súlyos íngyulladás alakult ki a hüvelykujjában a mobiltelefon apró gombjainak állandó nyomogatása miatt, hogy a fájdalom miatt hetekig képtelen volt használni a kezét” - mondta Tim Hutchful, a Brit Hátgerincterápiás Szövetség munkatársa.
Az emberi testet egyáltalán nem az ilyen mozdulatok elvégzésére tervezték, vélekedett Sammy Margo, a Fizioterápiás Társaság munkatársa. „A mai telefonok és a rajtuk lévő nyomógombok sokkal kisebbek, mint amit normálisan és egészséges körülmények között kezelni lehetne” - tette hozzá Margo.

Az okostelefon- és táblagépfelhasználók kéz- és ujjsérülései mellet egy másik nagy problémára is felhívták a figyelmet az egészségügyi szakértők. Egy átlagos felnőtt fej súlya 4,5 és 5,5 kg között van. Ideális testhelyzetben, mikor egy képzeletbeli függőleges vonalat húzhatnánk a fülek, a vállak, a csípő, a térdek és bokák mentén, akkor a fej súlya hatékonyan és egyenletesen oszlik el a testünkön, jegyezte meg Hutchful. Viszont ha a fej az okostelefonok képernyőjére meredve gyakran előredöntött pozícióban van, akkor megszűnik az egyenletes súlyeloszlás, ráadásul a fejünk súlyát akár négyszer nehezebbnek érezhetjük, aminek következtében egész testünkre kiható húzódásokat érezhetünk, magyarázta a szakember.
 
Ez az úgynevezett ismétlődő húzódásos sérülés (RSI) fájdalmat okozhat az izmokban, az ínakban és az idegekben is, és elsősorban a nyakat, illetve a felső végtagokat érintheti. Az RSI egyébként kezelhető állapot, de nagyon fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a korai figyelmeztető jeleket.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez