Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Cél a hazai termékek arányának növelése

2013. március 7., vg.hu
Címkék: magyar termék élelmiszer export félkész termék feldolgozóipar
A kereskedelmi láncok korábban a magyar termékekre nézve hátrányos árpolitikát érvényesítettek, ezt párbeszéddel, és „jogszabályi ösztönzéssel” sikerült elviselhető mértékűre szorítani – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Világgazdaság agrárkonferenciáján.
A Feldman Zsolt az elmúlt évet értékelve kijelentette: bár az aszály miatt a mezőgazdaság termelési volumene jelentősen csökkent, a tavalyi „ár-rali” komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy javítsa a növénytermesztők teljesítményét, még akkor is, ha a kései betakarítású növények komoly károkat szenvedtek az időjárás következtében. Feldman ugyanakkor hozzátette: fontos annak a hozzáadott értéknek a növelése, amelyet az állattenyésztés képvisel.
 
A helyettes államtitkár értékelte a 2012-es külkereskedelmet is, és kijelentette: a mezőgazdaságot tekintve a külgazdasági aktívum tavaly minden várakozást felülmúlt. Példaként említette azt is, hogy a hazai mezőgazdasági kivitel 83 százaléka az EU országaiba irányul.
 
A kormányzat céljai közt Feldman Zsolt a hazai élelmiszertermékek arányának 80 százalékra történő emelését, az exportteljesítmény 10 milliárd euróra emelését jelölte meg, utóbbiban 70 százalékra emelve a kész és félkész termékek arányát. Ennek érdekében a feldolgozóipart és a munka intenzív ágazatokat, így például a kertészetet említette a helyettes államtitkár, mondván: a szóba jöhető erőforrások jelentős részét erre kell fordítani.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez