Keresés a tartalomban:
Jog

Hatékonyabb a békéltetés

2013. március 4., NFH
Címkék: Budapesti Békéltető Testület békéltető testületi eljárás termékbemutató tanácsadás
A fogyasztóvédelmi törvény módosításának hatására hatékonyabbá vált a békéltető testületi eljárás, ám továbbra is szükség van az ismertség növelésére - hangsúlyozta a Budapesti Békéltető Testület elnöke Budapesten, a tavalyi tapasztalatokat ismertető sajtótájékoztatón.
A Budapesti Békéltető Testülethez tavaly 3136 ügy érkezett, 3,8 százalékkal több, mint az előző évben, annak ellenére, hogy a pénzügyek kikerültek feladatköréből - mondta Baranovszky György. Tájékoztatása szerint a fogyasztók az egyéb szolgáltatások és a kereskedelem területén keletkezett problémájukkal fordultak a testülethez a leggyakrabban.
 
Kedvező tendenciaként értékelte az elnök, hogy a múlt évben a Budapesti Békéltető Testületnél 652 esetben született ajánlás, és ezek kétharmadát teljesítették a vállalkozások.
 
Az elmúlt évben ugrásszerűen megnőtt a parkolással és autópálya-bírsággal kapcsolatos ügyek száma, a fogyasztók a parkolási társaságok bírságát túlzottnak találják. A Malév megszűnése kapcsán pedig 856 esetben fordultak hozzájuk, és jellemzőek voltak az építőipari cégek tevékenységével, illetve termékbemutatókkal kapcsolatos panaszok is.
 
Továbbra is előtérben vannak a szavatossági és jótállási ügyek. Ugyanakkor a fogyasztók szempontjából kedvező tendencia, hogy az eljáró tanács előtt a vállalkozásnak egyértelműen bizonyítania kell, hogy azért hibásodott meg a terméke, mert nem megfelelően használták, és ennek bizonyítása általában nem sikerül.
 
Jelentős változás volt a múlt évben, hogy tanácsadási jogkört kaptak a békéltető testületek, meghaladta az 5 ezret a megkeresések száma. Az összeférhetetlenség elkerülése miatt a békéltető testületnél lévő tanácsadó nem járhat el az adott konkrét ügyben.
 
A békéltető testület ismertségének növelésére továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak, ezért az idén is jelen lesznek a hamarosan nyíló Utazás kiállításon - tette hozzá Baranovszky György.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez