Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Webshop Workshop – párbeszéd a NAV-val

2013. május 22., marketinginfo
Címkék: webshop NAV webáruház adó áfa
Az Árukereso.hu által május 16-án megrendezett félnapos interaktív Webshop Workshopon párbeszéd indult a NAV és a hazai webáruházak képviselői között. A rendezvény fő témája a határon túli webáruházak hazai értékesítéséből fakadó versenyhátrány volt.
Az Árukereso.hu által május 16-án megrendezett félnapos interaktív workshopon közel 30 webáruház összesen 40 képviselője vett részt. Az eseményen a résztvevők között egyaránt képviselték magukat a kisebb online boltok valamint az e-kereskedelmi piac legnagyobb szereplői, mint az Extreme Digital, a Media Markt vagy a Mall.hu is.
 
A jelenlévők kérdéseire közvetlenül a Nemzeti Adó-és Vámhivatal adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia válaszolt. A szóvivő szerint az adóhatóság minden, a jelenleg rendelkezésére álló eszközzel vizsgálja az évi 35 ezer euró feletti forgalommal rendelkező e-kereskedelmi cégek adózását, valamint számla- és nyugtaadási gyakorlatát. Ezeknek a cégeknek ugyanis már a magyar jogszabályok szerint kell adózniuk, beleértve az áfát is.
 
A szóvivő kiemelte, hogy nincs könnyű dolguk a vizsgálatok során, hiszen ahhoz, hogy a jelenleginél hatékonyabban tudjanak fellépni az adózást elkerülő cégekkel szemben, néhány fontos jogszabálybeli változtatásra lenne szükség. Az adózási kérdések az Európai Unióban csak részlegesen harmonizáltak, ugyanakkor a tagállami adórendszerek bizonyos szintű összehangolása elengedhetetlen az Unió egységes e-kereskedelmi piacának zavartalan működéséhez. Ez az igény hívta életre az Uniós adóhatóság létrehozásának kérdését, melynek felállására jelenleg még nincs kitűzött határidő.
 
"Rövidtávon átmeneti megoldást jelenthet az adóvisszaélések bejelentése, amelyet bárki névtelenül megtehet a Nemzeti Adóhatóság weboldalán keresztül a Kapcsolatok/Közérdekű bejelentés menüpont alatt. " - hívta fel a jelenlévők figyelmét Linczmayer Szilvia.
 
Mivel ez nem jelent általános és átfogó védelmet a hazai online boltok számára, így a beszélgetés alkalmával már korábban említett jogszabályi módosításokra helyeződött a hangsúly: "A NAV nyitott lenne a hazai e-kereskedők érdekképviseleti szervével való összefogásra a jogszabályi módosítások elérésének érdekében." - jelentette ki a szóvivő.
 
Palocsay-Zubor Géza, az Árukereso.hu operatív igazgatója szerint erre van lehetőség: "Egy olyan problémáról van szó, amely mérettől függetlenül hatással van minden, Magyarországon tisztességesen adózó webáruház működésére. A Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Nemzeti Adó és Vámhivatallal történő párbeszédhez elengedhetetlen lesz a hazai e-kereskedelmi piac egységes fellépése. Az Árukereso.hu, mint SzEk.org tag javasolni fogja a szervezet elnökének, hogy álljon élére ennek az ügynek és akár egy dedikált munkacsoport létrehozásával segítse olyan jogszabályok megszületését, amelyek védhetik az itthon adózó kereskedőket".

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez