Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Nemsokára „vissszavihetjük” a boltba mobil alkalmazásokat is

2013. május 23., Faludi Linda
Címkék: mobil.mobil applikáció demo verzió fogyasztóvédelem webbolt fogyasztó
A fogyasztóvédelmi tárcákat vezető német államminiszterek megállapodtak: jogszabályt dolgoznak ki annak érdekében, hogy a vásárlók visszakaphassák a pénzüket, ha nem találják megfelelőnek a korábban megvásárolt mobilalkalmazásokat. Emellett a tárcavezetők azt is szeretnék elérni, hogy a gyártók minden eladásra szánt szoftverből bocsássanak a fogyasztók rendelkezésére egy-egy demo verziót.
A német államminiszterek megállapodásáról Lucia Puttrich tájékoztatta a Deutsche Wellét. Hesse tartomány fogyasztóvédelemben illetékes tárcavezetője úgy fogalmazott: minden fogyasztónak jogot kell biztosítani arra, hogy „visszavihesse” a webboltba a megvásárolt alkalmazást. Emellett a szoftvergyártókat demo verziók közzétételére köteleznék azért, hogy az internetezők megismerhessék az adott alkalmazást, mielőtt a vásárlás mellett döntenek.
 
Bár állami szinten konszenzus jött létre Németországban a kérdésben, az e-kereskedők szövetségének vezetője szerint ez aligha segíti majd a fogyasztókat, ameddig nagy nemzetközi vállalatok rendre felrúgják a már létező uniós szabályokat. Léon Molenberg emlékeztetett arra, hogy a tagjaik által megkötött, éves szinten több mint 40 millió szerződésből kevesebb mint száz kapcsán érkezett panasz.
 
Persze ez nem csoda, tekintve, hogy például az Apple nem tagja a német szövetségnek, így az érdekvédelmi szervezetnél senki nem tehetett panaszt arra, hogy az amerikai konszern minden felhasználóját arra kényszeríti, hogy lemondjon az EU által biztosított jogairól. Az app store-ba, illetve a Blackberry App World-be csak úgy léphet be a felhasználó, ha elfogadja, hogy a vásárlásai véglegesnek tekinthetőek és nincs világosan körvonalazott visszavásárlási jog. Az Android operációs rendszerekre telepíthető alkalmazásokat forgalmazó Google Play ugyan biztosít elállási jogot, de ez mindössze a vásárlás pillanatától számított negyed óráig érvényes.
 
http://www.dw.de/german-lawmakers-calling-for-more-consumer-rights-on-the-mobile-apps-market/a-16821209

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez