Keresés a tartalomban:
Elektronika

Kitart Magyarország mellett a Dell!

2012. június 27., Szabó Zoltán Attila
Címkék: Dell laptop beruházás piaci részesedés Ivy Bridge Inspiron
A mai gazdasági helyzetben már az is hírértékű, ha egy elismert multicég nem elkívánkozik Magyarországról, hanem egyenesen helyi babérokra tör. Nos, a Dell ünnepségén tényleg úgy festett, hogy komolyan veszik a régiót, s azon belül a honi piacot – erre utalt a vezérkar jelenléte, aktív részvétele is.
Alighogy hírül vehettük, hogy a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint az európai és hazai várakozások romlása, a költségvetési kiigazítás keretében bejelentett adóemelések és a reáljövedelmek 3 százalék körüli idei visszaesése következtében idén már nem várható a gazdasági növekedés megindulása, az egyik informatikai óriás – legalább szavakban – a segítségünkre sietett.
 
Történt ugyanis, hogy a közép-európai vezérkar közepes médiacécó mellett kinyilvánította, hogy a régióban továbbra is az öt stratégiailag legfontosabb ország közé pozícionálnak minket, üzleti terveik között pedig Magyarországi vezető helyének megerősítése és a piaci részesedés további növelése szerepel.
 
A 2011-es IDC adatok szerint, a Dell 86 479 laptopot értékesített itthon, amely az előző évhez képest 30,1 százalékos növekedést jelent az utolsó negyedévben. Ezzel a vállalat a versenytársakat megelőzve megszerezte a piacvezető, 20,4 százalékos részesedést. 2012. első negyedévében a vállalat az előző esztendő hasonló időszakához képest 17,7 százalékkal növelte eladásait, s az IDC beszámolója szerint 18 554 darab laptopot értékesített. Az asztali munkaállomások területén 2011-ben 23 467 számítógép eladásával 18,2 százalékos piaci részesedéssel a második helyen végeztek.
 
Amúgy a cégóriás jelentőségét növeli, hogy a Dell jelenleg világelső az ISCSI storage szolgáltatás területén, a kormányzati szektorban pedig a G20 országok mindegyike használja megoldásaikat. Nem mellékesen, a közszféra számára a mobileszközöktől a felhőalapú rendszerekig olyan lehetőségeket kínálnak, melyek a kormányzati ügyvitelt támogatják. S akkor még egy szót sem szóltunk a Dell Healthcare és Life Science programjáról.
 
A szokatlanul oldott, mosolygós bemutatón a gazdagodó-színesedő palettára is vethettünk egy pillantást: nos, az Intel harmadik generációs, Ivy Bridge architektúrára épülő termékvonalába illeszkednek-tartoznak az új Latitude masinák, az OptiPlex-család, a Precision T7600-as és „társai”, illetőleg az XPS modellek. Mi több, az adatátviteli tempót jelentősen meggyorsították USB 3.0 szabványukkal.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez