Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Védjük meg a fogyasztót önmagától...

2011. június 6.
Címkék: zöldség uborka járvány kórokozó
Ezt a címet adta kommentárjának a Standard. A népszerű bécsi napilap szerint ezt a fajta “fogyasztóvédelmet” a németországi coli-bacilus ügye tette ismét szükségessé.
“Semmi sem butább, és végső soron veszélyesebb, mint ahogyan a legtöbb ember próbál kitérni a tömegtájékoztatásban nagy hangsúllyal szereplő veszélyek elől. Bizonyosan nyugtalanító, hogy valahol az észak-németországi táplálkozási láncban felbukkant egy életveszélyes kórokozó. S miután a német hatóságok – tévesen – hírül adták, hogy a kórokozó egy spanyol bio uborka-fajta termelőjétől származik, reagálni kellett. A termelő áruját levették a polcokról, az eladásokat beszüntették. S mit tettek ezután a bölcs fogyasztók? Először mindenfajta spanyol uborkát bojkottáltak, azután minden spanyol zöldséget, utána minden fajta uborkát – végül pedig minden zöldséget. Nem csak Észak-Németországban, ahol a kórokozó felbukkant s ahol eddig haláleseteket okozott, hanem egész Közép-Európában. Biztos, ami biztos, gondolják az emberek.
 
A következmény: nem csak termelők és kereskedők vesztenek milliókat, hanem a fogyasztók is veszítenek az életminőség, az egészség vonatkozásában. A zöldség ugyanis változatlanul a legegészségesebb élelmiszer, s aki lemond róla, árt magának. Aki egy saláta nélküli étkezés után még cigarettára gyújt, sokkal nagyobb mértékben kockáztat betegséget, halált, mint az, aki merészen uborkát fogyaszt. Hogy azután a tudomány emberei is – komoly alap nélkül – ugyancsak óvnak a nyers zöldségtől, nem változtat azon, hogy az emberek általában túlértékelik a címoldalon szereplő veszélyeket és alulértékelik azokat, amelyekre csak csendben figyelmeztetnek“- írja a lap.
 
Közben ingyen osztogatták az uborkát a termelők vasárnap Békéscsabán, hogy ne rohadjon rájuk a zöldség, és persze azért, hogy visszaszerezzék a bizalmat a magyar zöldség iránt. Alig több mint egy hét alatt jutottunk ide, akkor indult a német hasmenéses járvány.
 
A helyi hatóságok először a nem megfelelően tárolt húsokra, mosatlan zöldség- és gyümölcsfélékre gyanakodtak, másnap már spanyol uborkát emlegettek, aztán finomítottak, spanyol szállítóra. Spanyolországban egyetlen megbetegedés sem volt, Németországban viszont emberek haltak meg a rejtélyes vírustól, a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 21-re emelkedett. A megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma immár meghaladja a 2600-at, és közülük több mint 600-an életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak.
 
A legújabb német vizsgálatok szerint ugyanakkor a fertőzést Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállított csírafajták okozhatják.
 
A magyar zöldségek biztonságosak
 
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is óvatosságra intett. Azt mondta: minden szereplőnek el kell gondolkoznia azon, hogy amit mond, amit állít, annak milyen következményei lehetnek a jövőben. A tárcavezető az uniós soros elnökeként összehívta az agrárminiszterek tanácsát, hogy minél hamarabb megszülessenek a szükséges döntések, intézkedések. Mint mondta: a bizottság már dolgozik a megoldáson, és az uniónak vannak olyan eszközei, amelyek ilyen krízishelyzetekre szólnak, de ehhez hasonló, nagy problémával még nem szembesült a közösség.
 
A miniszter igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a magyar zöldségek, a magyar gyümölcsök egészségesek. A szigorú hazai élelmiszerbiztonsági rendszer garantálja a magyar fogyasztók biztonságát, és import uborka gyakorlatilag nincs is az országban - tette hozzá.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez