Ezeket a lehetőségeket mindig bemutatókon, előadásokon, több résztvevős fórumokon értékesítették, ahová a résztvevőket telefonos kisasszonyok toborozták össze sorsolásokkal, ajándékokkal kecsegtetve őket, vagy éppen olcsó wellness-hétvégére csábítva a párokat. Az értékesítés két lépcsőben történik. Először egy kedves hostess háziasszony vagy háziúr beszélget el a résztvevőkkel, megismerve üdülési szokásaikat, bánataikat, esetleges panaszaikat, majd jön a mindent megoldó menedzser „a csak most, csak itt, csak önnek!” ajánlattal. Az évek alatt sokan „bedőltek” nekik; csak később ébredve rá, mibe keveredtek.
 
Így vásároltak sokan jó befektetésnek vélve, súlyos milliókért „99 évig tartó részvényalapú heteket”. De nem számoltak a fenntartási költségekkel! Később, ahogyan szűkült a piac, már nem üdülési jogot árultak, hanem klubtagságot, kártyát kedvezményes lehetőségeket. Azután pedig, ahogy több lett a csalódott, a terméktől megszabadulni nem tudó fogyasztó, az árukapcsolás lett a „fegyverük”. E szerint eladják a nem kívánatos hetet, ha a delikvens vásárol egy kártyát, nemzetközi kedvezményt vagy bármit. Óriási árakat emlegettek az eladni kívánt portékáért, csak éppen semmilyen kötelezettséget nem vállaltak arra, hogy eladják és persze arról sem esett szó, mi történik, ha nem tudnak eladni semmit, mert a kártyát mindentől függetlenül, meg kellett vásárolni.

Néha az is előfordult, hogy egy senki által igénybe nem vett olcsó téli hét volt a „társult termék”, így a fogyasztóknak olykor nem egy, de több üdülési termék nyomta a lelkét, no meg a pénztárcáját. Az állam először hatósági úton próbálta megelőzni, vagy még inkább megtorolni az üzérkedést, majd 1999 után az elállási jog kiterjesztésével legalább azoknak segített, akik még idejében észbe kaptak.
 
Áttörést a 141/2011. számú Kormányrendelet jelentette, amely minden olyan esetre megoldást adott, ami „az időben osztott, tartós üdülésre” vonatkozik és pontos esetleírásokkal az előzetes tájékoztatás milyenségét és az elállási jog időben és térben való kiterjesztését is felkínálja a bajba jutottaknak.

Alapjában négyféle terméket határoz meg a rendelkezés: az időben osztott használati jogot (ez a hagyományos timeshare üdülési jog), a hosszútávra szóló üdülési termék (kártyás kedvezmény), a kiegészítő szerződés és a csereszerződés. A rendelet részletesen leírja, hogy a fogyasztóknak milyen tájékoztatást kell adni a vásárlás előtt, s a tájékoztatás nemcsak szóban történik, hanem írásos mellékletben, a szerződés részeként is.
 
Tájékoztatást kell adni továbbá az elállási jogról, hogy meghatározott ideig – normál esetben 15 napig – a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a vásárlástól, de ez az elállási idő meghatározott körülmények fennállása esetén akár egy évet is elérhet.

Mindezek a rendelkezések a fogyasztók biztonságát szolgálják, de csak a tudatos vásárló van biztonságban, tehát ne dőljünk be a hirtelen döntésre irányuló jónak tűnő ajánlatoknak, olvassuk el a szerződéseket tüzetesen, s ne fogadjunk el olyan „blanketta-szerződést”, amely későbbi lépésekhez köt mai teljesítéseket.