Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Az iPad mini és a Samsung Galaxy S4 a legtörékenyebbek között

2014. február 10., Faludi Linda
Címkék: teszt vízállóság okostelefon táblagépSamsung ütésállóság
A SquareTrade Europe biztosító okostelefonokon és táblagépeken végzett törés- és vízállósági teszteket, melynek során a készülékek fogását, súlyát és vízállóságát is vizsgálta. Az eredményekből kiderült: az Apple négy termékkel is szerepel a top tízben.
Az okostelefonokat és táblagépeket egy betonlapra ejtették, majd felmérték a károkat és ezt a többi tényezőve összevonva alakították ki a termék sorrendet.
 
Eszerint a listát az iPad mini vezeti, ezt követi a Samsung Galaxy S4, majd az iPad Air. A negyedik helyen a korábbi generációhoz tartozó Galaxy S3 áll, az ötödik helyet pedig ismét az Apple szerezte meg az iPhone 5C-vel. A Google-t a Nexus 7.1 képviseli a hatodik helyen, a Samsung Galaxy Tab 3 pedig a hetedik helyet érte el a listán. Nyolcadik pozícióban az utolsó generációs iPhone-ok drágább készülékei, vagyis az iPhone 5S, a kilencedik pedig – meglepő módon – a Google Nexus táblagépének frissebb, 7.2-es verziója. A sort legkevésbé törékeny készülékként a Motorola Moto X néven futó okostelefonja zárja.

Ez a lista persze csak hozzávetőleges adatokkal szolgál, hiszen a teszt pontos paramétereit nem ismerjük. Az viszont logikusnak tűnik, hogy az Apple táblagépeinek legújabb sorozata, az Air ütésállóbb, mint a mini, ugyanígy érthető, hogy az iPhone fémtokba burkolt típusa, az 5S jobban bírta a sokkot, mint a műanyag borítással szerelt 5C. Ha csak a listát vesszük alapul, a Samsung fokozatosan javít a törésállóságon, míg a Google ellenkezőleg: az újabb tábla kevésbé strapabíró, mint közvetlen elődje. A Motorola márka hívei biztosan nem lepődnek meg azon, hogy a vállalat szerepelt a legjobban a toplistán, a Moto X borítása a jelenlegi tulajdonos Google szerint víztaszító, a kijelző védelméről pedig Gorilla Glass gondoskodik.

Íme a 10-es lista:


1. iPad mini – 7.5
2. Samsung Galaxy S4 – 7
3. iPad Air – 6.5
4. Samsung Galaxy S3 – 6.5
5. iPhone 5C – 6
6. Nexus 7.1 – 6
7. Samsung Galaxy Tab 3 – 5.5
8. iPhone 5S – 5
9. Nexus 7 2 – 5
10. Moto X – 4.5

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez