Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Kiugró kalóriák – átalakítják az élelmiszer címkéket az amerikaiak

2014. február 27., UStoday/FL
Címkék: élelmiszer élelmiszercímke kalóriatartalom kalóriaérték termékcímke
Az amerikai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (FDA) közzétette javaslatát az élelmiszerek címkéinek átalakítására. A First Lady által is támogatott módosítások célja, hogy megkönnyítsék a fogyasztók számára a termékek kalóriatartalmának és összetételének értelmezését és nagyobb betűtípussal tűntetnék fel a címkén az egy adagra vonatkozó kalóriamennyiséget.
Az FDA ma tette közzé azt a két címke verziót, amelyeket a következő három hónapban megvitathat a nagyközönség és az élelmiszeripar. Az Egyesült Államokban forgalomba hozott élelmiszereken egyégesek a címkék, az élelmiszerbiztonsági szakértők most úgy alakítanák át a jelöléseket, hogy könnyebb legyen az összetétel értelmezése.
 
Ennek keretében nagyobb, félkövér betűtípussal írnák ki az egy adagra jutó kalóriatartalmat és láthatóbbá tennék azt is, mennyit is jelent egy adag az adott termékből. Mint a cikkünkben szereplő képen is látható, az európai gyakorlattal ellentétben az amerikai élelmiszereken nem egységre (pl 100 gramm) jutó kalóriamennyiséget jelölnek. Így a kalóriatartalomként kiemelt szám vonatkozhat fél bögrére, 10 unciára, vagy bármilyen más, a gyártó által kitalált mennyiségre is. A cégek alaposan ki is használják ezt a lehetőséget, például azzal, hogy a reálisnál jóval kisebb mennyiséget neveznek ki egy adagnak és ezzel teszik látszólag kedvezőbbé a termék adagra jutó kalóriaértékét. A tervezet összehangolná a felmérésekkel az adagok meghatározását, hogy kiküszöbölje ezt a trükközési lehetőséget.

Ezen kívül – írja az USA Today – eltűntetnék a „zsírból származó kalóriák” megnevezést, maradna viszont a különböző zsírok (telített, telítetlen, transz) jelölése.
 
Sokat segíthet az értelmezésen, hogy a javaslat egyetlen értékké vonna össze minden cukorforrást, így az amerikai fogyasztóknak nem kell többé összeadniuk a szirupból, mézből, szukralózból és egyebekből származó cukrok mennyiségét.
 
A dietetikusok többség örömmel fogadja a javaslatot, bár abban egyetértenek, hogy ez még csak a kezdet az elhízás elleni küzdelemben.
 
Egy friss felmérés szerint az aktív felnőttek mindössze 42 százaléka állítja, hogy rendszeresen tájékozódik a címkékről, míg a nyugdíjasok körében az arány 57 százalék. Nagy kérdés, hogy a változások elősegítik-e a címkék elolvasását és értelmezését.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez