A statisztika száraz számai mögött valójában emberek, sorsok állnak. Jelen esetben például a 11,2 százalék tulajdonképpen 474 ezer munka, azaz kereset nélkül maradt magyar (háztartás) kilátástalan helyzetére utal. Tévednek, akik szerint ez magánügy, mely csak azokat a családokat érinti közvetlenül, ahol beütött a krach. Ha egy országban a keresőképes lakosság tizedének nincs munkája, az azt jelenti, hogy a kereskedelemből élők kevesebb bevételre, ezáltal a gyártók és importőrök kisebb keresletre, a szolgáltatók alacsonyabb forgalomra, a bankok romló hitelportfólióra, az állam vékonyabban csordogáló adó- és járulékbevételekre számíthat, így kevesebb jut oktatásra, egészségügyre és az állami alkalmazottak javadalmazására. Klasszikus együtt sírunk, együtt nevetünk helyzet. Nem csoda, hogy a meghirdetett kormányprogram fókuszában a munkahelyteremtés áll mindenek felett.

A 474 ezer munkanélküli 12,000 fővel több, mint egy hónappal ezelőtt, és 18,400 fővel haladja meg a 2010 januárjában regisztrált értéket. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy ez idő alatt a magyarországi export és ipari termelés csúcson van, a társasági és személyi jövedelemadó terhelés látványosan csökkent. Hogy lehet ez? A válasz több látszólag egymástól független folyamat eredőjeként írható le. Egyrészt a látványos ipari termelés növekedés elsősorban az ország gazdaságában szigetszerű zárványként működő multinacionális óriáscégek felpörgő termelésének köszönhető, mely mögött a robbanásszerűen fejlődő kínai gazdaságba gépipari berendezéseket beszállító Németország kereslete áll. A külföldi tulajdonú vállalkozások munkahely teremtő képessége ugyanakkor véges, hisz számukra a válság a hatékonyság növekedés lehetőségéről szólt, magyarán arról, hogy a magas fokú szervezettségnek és gépesítésnek köszönhetően a megnövekvő termelési igényt fajlagosan kevesebb munkaerővel érjék el. A döntően hazai piacra fókuszáló, magyar tulajdonú termelő szféra ebből a fellendülésből szinte teljesen kimaradt, sőt a továbbra is nyomott hazai kereslet miatt továbbra is nyomás alatt van, így munkahely teremtés helyett zömében a meglévő munkahelyek megtartásáért, a túlélésért folyik a küzdelem. Nem véletlen ugyanakkor az sem, hogy az elmúlt években a munkanélküliségi ráta januárban rendre 3-4 tized százalékpontos emelkedést mutatott. Ez ugyanis az az időszak, mikor a cégek a következő évi üzleti tervek ismeretében megpróbálják a reálisan várható kereslethez igazítani a munkaerő szükségletet. Az adócsökkentés hatásának kibontakozásához viszont még nem telt el elég idő, hisz a cégeknél és a lakosságnál hagyott plusz jövedelem csak akkor tud új munkahelyekké konvertálódni, ha az beruházások illetve extra kereslet formájában megjelenik a piacon. Ehhez viszont pozitív jövőkép kell, hisz amíg a holnap bizonytalan céget, embert az életösztön egyaránt megtakarításra, kivárásra sarkall költekezés helyett.

Szkeptikus vélemények szerint a statisztika az a tudomány, amivel minden és annak az ellenkezője is bebizonyítható. A foglalkoztatási adatok változása kitűnő muníciót adhat a kétkedőknek. A foglalkoztatottak száma ugyanis a legfrissebb adatok szerint egy hónap alatt 28 ezer fővel csökkent, ugyanakkor még így is 26 ezer fővel több, mint egy évvel ezelőtt. Ennek az a magyarázata, hogy a 2010 januárjában regisztrált 3,478 millió inaktív munkaképes korú állampolgár közül az év folyamán 45 ezer belépett a munkaerőpiacra, így a 2011 januárjában észlelt visszaesés csupán a kedvező folyamat részbeni megtorpanására utal. Az igazi kérdés inkább az, hogy mi áll a 45 ezer fő aktivizálódása mögött. E tekintetben szintén megoszlanak a vélemények nézőpont szerint. A kormány nyílván a gazdaság fehéredésének, és a munkahelyteremtő erőfeszítések sikerének szeretné láttatni a folyamatot. A pesszimisták szerint ugyanakkor nincs másról szó, mint hogy az általános elszegényedés olyanokat is munkára kényszerített, akik a lerövidülő gyes, az elértéktelenedő nyugdíj, vagy ösztöndíj kiegészítés miatt érezték szükségesnek, hogy több lábon álljanak. Hogy kinek van igaza, azt csak az idő dönti el.