Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Ügyfélbarát takarékbankok

2013. február 19., biztositasiszemle.hu
Címkék: bank takarákbank ügyfél ügyfélbarát szoslgáltatás panaszkezelés felmérés
Lakossági szimpátia tekintetében – a közvélekedéssel ellentétben – nem is áll olyan rosszul a hitelintézeti szektor, derült ki a TakarékBank megbízásából végzett országos kutatásból.
A megkérdezettek a bankoknak és a takarékszövetkezeteknek egyaránt hatosnál erősebb osztályzatot adtak egy tízfokozatú - az egyáltalán nem szimpatikustól a nagyon szimpatikusig terjedő – skálán.
 
Míg a bankok 6,3-as, a takarékok ennél kedvezőbb, átlagosan 7-es osztályzatot kaptak. A felmérésben résztvevők fiókokban szerzett élményei még inkább pozitívak: az átlagos elégedettségi mutató a bankok esetében 6,9-es, míg a takarékoknál 7,9-es volt.
 
„A magas elégedettségi mutató az ügyfelek megbecsüléséből, a személyes kapcsolat erejéből fakadhat” – magyarázta Brezina Szabolcs, a TakarékBank ügyvezető igazgatója. A megkérdezettek többsége szerint ugyanis a kétféle hitelintézet közül inkább a takarékszövetkezetekre jellemző, hogy konkrétan elmondják a termékek hátrányait és költségeit, átláthatóan áraznak, s valóban azt kínálják ügyfelüknek, amelyre annak szüksége van, ráadásul az ügyintézés kevesebb sorban állással jár. „A felmérésben résztvevők 59 százaléka – a bankokkal összevetve - a takarékszövetkezeteket tartotta ügyfélbarátabbnak, 57 százalékuk szerint pedig a takarékok a válság kitörése után versenytársaiknál felelősebb magatartást mutattak” – emelte ki az ügyvezető igazgató.
 
A lokális kapcsolatok erejét tekintve egyértelműen a takarékoké az elsőbbség. A válaszadók mintegy háromnegyede gondolta úgy, hogy a takarékok a bankoknál jobban törődnek a helyi ügyekkel, jobban értik és ismerik a helyi lakosok, vállalkozók napi gondjait, örömeit, amiben nagy szerepe van annak, hogy dolgozóik között is sok a helyi lakos. Meggyőző, 60-63 százalékos arányban választották a takarékszövetkezeteket akkor is, amikor a panaszkezelés minősége és az ügyintézők kedvessége volt a tét.
 
A felmérésben résztvevők válaszaiból kiderült, hogy az erős helyi beágyazódás, a személyre szabott kiszolgálás, a névnapi és születésnapi üdvözletek küldésével is mélyített közvetlen ügyfélkapcsolat fontos tényező a takarékszövetkezetek iránti rokonszenvben, s kisebb szerepe van ebben a széles termékválasztéknak, a fiókok látványos külsejének, illetve egy hatékony reklámkampánynak. Ez utóbbi szempontok szerint ugyanis a megkérdezettek nagy többséggel, 70-85 százalékos arányban a bankoknak ítélték a pálmát.
 
A felmérés 2012. november 22-26 között készült 50 budapesti és 300 vidéki felnőtt lakos megkérdezésével, nemre és életkorra reprezentatív minta alapján.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez