Keresés a tartalomban:
Életmód

Romló fogyasztói hangulat

2013. február 7., Nielsen
Címkék: fogyasztó fogyasztói bizalom bizalmi index Nielsen
Világszerte romlott tavaly év végén a fogyasztói hangulat világszerte, és a következő tizenkét hónap sem kecsegtet sok jóval; Magyarország a vizsgált 58 országból az utolsó előtti helyen áll, mindössze Görögországot előzi meg - derül ki a Nielsen piackutató intézet jelentéséből.
A fogyasztói bizalmi index Magyarországon a harmadik negyedévivel megegyezően 37 pont volt a vizsgált időszakban. Görögországban 35 pont volt a mutató tavaly a negyedik negyedévben, tizenegy ponttal alacsonyabb, mint a harmadikban. Magyarország így Görögország előtt az utolsó előtti a globális rangsorban - a vevők elmaradásának és ennek a rossz hangulatnak az egyik tünete például az is, hogy sorra zárnak be a fővárosi boltok, szolgáltató vállalkozások.
 
A globális fogyasztói bizalmi index 1 ponttal romlott a harmadik negyedévi 1 pontos javulás után, így a negyedik negyedévi index átlagosan 92 pontot tett ki.



A 100 alatti pontérték az jelenti, hogy a fogyasztók pesszimisták, a 100 fölötti azt, hogy optimisták a kilátásokat illetően. A vizsgált 58 országból mindössze tízben volt 100 pont fölött a mutató: az első helyen India áll, 121 ponttal, majd a Fülöp-szigetek, Indonézia és Thaiföld következik.
 
Az elemzés szerint a fogyasztók hangulatára elsősorban az amerikai költségvetési hiánnyal, valamint az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos probléma nyomta rá a bélyegét. Ezért a fogyasztók 63 százaléka úgy látta a tavalyi év végén, hogy a következő tizenkét hónap nem kedvez kifejezetten a jelentősebb bevásárlásoknak.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez