Keresés a tartalomban:
Energia +

Thermo Drapes: csökkenthetők a fűtési költségek

2014. január 3., MTI/SV
Címkék: fűtés energiafelhasználás fűtési költségek energiahatékonyság
Jelentősen csökkentheti a lakások fűtési költségeit a Thermo Drapes nevű debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.
A szerkezet kitalálója azt mondja, emellett csak néhány fokra kell melegíteni a hagyományos fűtőtesteket. Kukoricza János debreceni feltaláló a kiállításon először lépett a szélesebb szakmai nyilvánosság elé Thermo Drapes hűtés-fűtés kiegészítő rendszerével, és szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott.
 
A Thermo Drapes az épület külső falain elhelyezett, folyadékkal feltöltött csőhálózatból, egy földalatti, ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csőrendszerből, valamint egy keringtető szivattyúból áll. Egy 100 négyzetméteres lakóépület esetében mindössze 40 liter folyadék kering a rendszerben gravitációsan,, illetve - ha szükséges - a szivattyú segítségével. Az áramfogyasztása csak annyi, amennyit a keringtető szivattyú és a vezérlés fogyaszt - ismertette Kukoricza János.
 
Alföldi talajtani kutatásokra alapozva a térségben agyagrétegbe helyezik el a földalatti csőrendszert, amely átlagosan 15 Celsius fokon tartja a benne keringő vizet. Ezt a hőmérsékletet átveszik az épület külső falai, így akár karácsonykor is csupán néhány fokot kell a hagyományos fűtéssel rásegíteni ahhoz, hogy kellemes hőérzetük legyen a házban tartózkodóknak - mondta a feltaláló.
 
A rendszer bármilyen talajviszonyok között alkalmazható, csak mérésekkel meg kell határozni, melyik az a talajréteg, ahol optimális a föld alatti csőrendszer elhelyezése.

A Thermo Drapes kihasználja a földalatti és földfelszíni hőmérséklet-különbséget, az építmény hűtésének és fűtésének kiegészítésére. A rendszer az építmény külső oldalán elhelyezett folyadékkal feltöltött csőhálózatból, keringető szivattyúból és a föld alatt elhelyezett ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csőrendszerbő áll. A rendszerhez fejlesztett vezérlő segítségével a hűtés és fűtés üzem egyszerűen szabályozható és a pillanatnyi értékek megjeleníthetők. Továbbá lehetőség van WEB-en keresztüli épületdiagnosztikára is.
 
A szabadalmaztatott Thermo Drapes rendszer elsősorban lakó és középületek hűtési és fűtési rendszereinek kiegészítőjeként alkalmazható. A meglévő fűtési rendszerek mellett magas komfort érzetet és energiatakarékos működést biztosít. Bármely fűtési módhoz (hőszivattyú, kandalló, vegyes tüzelésű kazán, gázkazán, stb.) és hűtési megoldáshoz illeszthető. Hűtést kiegészítő alkalmazás esetén nem kelt kellemetlen hideg légmozgást. Fűtést kiegészítő módban a legideálisabb puffer megoldást jelenti.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez