Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Csokiteszt - alig találtak hibát

2013. december 17., MTI/SV
Címkék: csokoládé teszt ellenőrzés NÉBIH
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ellenőrzött csokoládék 3,5 százalékában talált hibát, leggyakrabban a jelölés volt pontatlan, illetve lejárt a minőségmegőrzési idő - mondta Pleva György, a Nébih Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője.
A termék jelölésekor a fantázianév mellett fel kell tüntetni a pontos megnevezést, valamint az összetevőket is csökkenő sorrendben. A jövő év végétől vastag betűkkel kell feltüntetni az allergén anyagokat is - tette hozzá az igazgató.
 
Az összetevők között fontos a kakaóvaj, a termék legfeljebb 5 százalékát adhatja ettől eltérő növényi zsiradék. A kakaó szárazanyagnak a tejcsokoládéban legalább 25, az étcsokoládéban 35 százalékot kell kitennie, de a prémium termékekben elérheti a 85 százalékot is - ismertette Pleva György.
 
Sánta Sándor, a Bonbonetti csoport vezérigazgatója - mint a tájékoztató házigazdája - a magyar édesipari piacot évi 190 milliárd forintban határozta meg, ebből cége 10 milliárd forinttal részesedik úgy, hogy a szaloncukor és a drazsépiacot vezeti, a desszertek és táblás termékek piacán pedig a második-harmadik helyen áll. A Bonbonetti csoport 2012 óta a Rosaen csoport része, azóta 1,5 milliárd forint beruházást hajtottak végre Magyarországon.
 
A magyar csokoládéfogyasztás egy főre vetítve évi 3,6 kilogrammot tesz ki, ezzel az EU utolsó harmadába tartozik. Legjobban a táblás csokoládé fogy 1,1 kilogrammal, majd a szeletes 1, a desszert pedig 0,5 kilogrammal következik. A piacra kerülő szaloncukor egynegyede ma már minőségi termék, a Bonbonetti ebből évi 100 millió darabot állít elő.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez