Keresés a tartalomban:
Életmód

Sziget - készül a fogyasztóvédelem is

2013. augusztus 5., Kosár-összeállítás/Sz.Z.A.
Címkék: Sziget Fesztivál NFH GVH fogyasztóvédelem fogyasztói csoport veszélyes termékek
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vesz a Sziget Fesztiválon. A Civil Szigeten segítik, tájékoztatják majd a hozzájuk fordulókat. Láthatóak lesznek az NFH által bevizsgált és a forgalomból kivont termékek, a GVH pedig felvilágosítást ad a szigetlakóknak – többek között – a fogyasztói csoportokról. A MÁV-START Sziget-pénztárt működtet a fesztivál ideje alatt.
A Sziget nem csupán a zenéről és a bulikról szól. Többrétű ez az esemény. Aki a forgatagban éppen arra kíváncsi, benevezhet akár ping pong bajnokságra is, strandolhat, mozizhat vagy tájékozódhat. A nagy kánikulában a Civil Sziget ajánlható tudásszomj-oltásra. Ahol jelen lesz – mások mellett – a Gazdasági Versenyhivatal, vagy éppen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Előbbi szakemberei a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos problémákat sem rejtik véka alá.
 
Az NFH meghívójában ez áll: „A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai idén is szeretettel várják a Sziget Fesztiválon azokat az érdeklődőket, akik tanácsot szeretnének kapni fogyasztóvédelmi problémájukkal kapcsolatban, akiknek kedvük van tudásukat tesztelni nyereményekért cserébe. Ha kíváncsi, ingyenes gyorstesztünk segítségével megtudhatja, hogy testékszere, óraszíja, övcsatja, fémkeretes szemüvege tartalmaz-e allergizáló fémeket. Mitől balesetveszélyes egy roller, gördeszka vagy egy gyermekjáték? Nézzen meg néhányat a hatóság által bevizsgált és forgalomból kivont termékek közül, hogy legközelebbi vásárlása során, már Ön is tudja, mire kell figyelnie! Keresse az NFH munkatársait a Civil Szigeten, várunk mindenkit szeretettel.”



A MÁV-START Sziget-pénztárt működtet a fesztivál ideje alatt. A pénztárak 6:30 és 17:45 között állnak az utasok rendelkezésére, és a 6. vágány felől vagy a Thököly úti oldalsó bejáraton át, a Lotz termen keresztül közelíthetők meg. A pályaudvar további nemzetközi jegyváltó helyei, így a 9. vágánynál lévő üzleti váróterem pénztára – a megszokott módon és időben üzemelnek.
 
A nemzetközi menetjegyek a legnagyobb utasforgalmú és átmenetileg bővített Keleti pályaudvari pénztárak mellett a Nyugati és a Déli pályaudvaron, a József Attila utcai, belvárosi menetjegyirodában vagy Kelenföldön is megvásárolhatók. Nemzetközi jegyek ugyanazon az áron válthatók a partner utazási irodáknál, így akár az IBUSZ-nál, a Neckermannál is.
 
A vasúti menetjegyek kényelmesen az interneten, a www.mav-start.hu oldalon – akár elővételben is – megvásárolhatók. Az i-Ticket rendszerben Ausztriába, Szlovákiába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba és Romániába, Svájcba, Szerbiába, Szlovéniába és Horvátországba is vásárolhatnak az utasok sorban állás nélkül jegyeket akár ülőhelyekre, vagy fekvő- hálókocsikba.
 
S hogy mégis mire készülhet a nagyközönség? Gerendai Károly főszervező szerint ez az év kifejezetten problémás volt a nagyszínpados fellépők meghívását illetően, javarészt időegyeztetési problémák miatt. „És az sem könnyítette a dolgunkat, hogy volt pár fellépő, aki már a lefixált időpontját mondta vissza az utolsó pillanatban” – tette hozzá. De végül is összeállt a Nagyszínpad programja, ami idén már nem csak koncertélményt jelent, de látványos, izgalmas és lélegzetelállító vizuális élményt is nyújt.
 
A program Cipő emléknappal indul, ahol a nemrég elhunyt zenész legnagyobb slágereit idézve emlékeznek a hazai zenei élet legismertebb alakjai a Republic énekesére. Kedden Csodaországgá válik a Sziget a Quimby révén.A hivatalos nyitónapon a megkapó és elsöprő erejű brit énekes-slágergyáros Alex Clare, majd egy kiváló csapat egy fékezhetetlen énekesnővel, a Skunk Anansie rombol, őket követi a legendás német punk banda, a Die Ärzte, majd főműsoridőben egy igazi gigász, Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds Ezen a napon 19 órakor 10 ezer héliumos lufi repül egyszerre a magasba a Szigetről.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez