Keresés a tartalomban:
Életmód

Hazajönnek az utasok Egyiptomból?

2013 augusztus 23., MTI/Kossuth Rádió/Gazdasági Rádió
Címkék: utazás Egyiptom Külügyminisztérium utazási iroda utazási célpont
A Külügyminisztérium már a vörös-tengeri üdülőhelyeket sem javasolja utazási célpontként a magyar állampolgárok számára. Mind az 1300, Egyiptomban tartózkodó utasukat hazaszállítják péntekig a magyarországi kiutaztató utazási irodák.
A Külügyminisztérium továbbra sem tud Egyiptomban bajba jutott magyar állampolgárról, az ott nyaralók hazautazása rendben folyik - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: erre a lépésre azért került sor, mert a helyzet bizonytalanná vált, bár közvetlen veszély nincs, de a tárca szeretné elkerülni, hogy bármely magyar állampolgárt bántódás érjen ott. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tárca nem lát okot a kiürítés felgyorsítására. Hangsúlyozta: a Vörös-tengernél továbbra sincs arra utaló jel, hogy erőszakos cselekményre kerülne sor. Hozzáfűzte, hogy a magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonszám áll rendelkezésre, de ezen a számon eddig csak érdeklődők jelentkeztek, bajba jutott állampolgár még nem kért segítséget. Emellett friss információk elérhetők a Konzuli Szolgálat honlapján.

Az érintett kiutaztatók, az Anubis, a Kartago Tours, a Neckermann és a Sun & Fun újabb turnusokat nem indítanak Egyiptomba, a már meghirdetett utakat visszavonják.
 
A Külügyminisztérium ajánlásait figyelembe véve az utazási irodák megállapodtak arról, hogy mindenkit hazaszállítanak Egyiptomból, és újabb utak nem indulnak. Ennek megfelelően már vasárnap hazatérhet 500 ember a vörös-tengeri üdülőhelyekről, és az utazási irodák gőzerővel tárgyalnak a hazautaztatás menetrendjéről a szóba jöhető légitársaságokkal - tette hozzá.
 
Ahmed Bahgat, az Anubisz Travel ügyvezető igazgatója vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 290-300 utasuk tartózkodik Hurghadában és Sarm es-Sejkben, akiknek az első csoportja már vasárnap haza fog térni. Közlése szerint a legnagyobb gondot a légitársaságok kapacitáshiánya okozza, vagyis az, hogy kevés a repülő.
 
Az utasok annak arányában visszakapják a pénzüket, amennyivel lerövidült a nyaralásuk. Ugyanakkor azok számára, akik már lefoglalták és kifizették egyiptomi útjukat, de még nem utaztak el, jordániai, görögországi, illetve spanyolországi nyaralásokat ajánlanak. Ha nem élnek a lehetőséggel, visszakapják a pénzüket - ismertette a részleteket az ügyvezető.
 
Hozzátette: a kinn tartózkodó utasaik arról tájékoztatták őket, hogy semmilyen veszélyt nem tapasztalnak. Az üdülőhelyek nyugodtak és csendesek. Ebben a helyzetben sokan szomorúan veszik tudomásul, hogy haza kell térniük, leginkább maradnának - jegyezte meg Ahmed Bahgat.
 
A Sun & Fun utazási iroda ügyvezetője, Tolga Deniz Sariyüce az MTI érdeklődésére még szombat este azt mondta, hogy 220 utasuk tartózkodik Egyiptomban, Hurgahadában, őket vasárnap hazahozzák, az utasok értesítését már megkezdték. Azon utasaikat, akik már befizették egyiptomi útjukat, arról értesítik, hogy az út elmarad, és más utakat ajánlanak fel nekik, például Görögországba, illetve Törökországba. Aki ezzel nem kíván élni, visszakapja befizetett pénzét.
 
Csizmadia Szilárd, a charterjáratot üzemeltető Travel Service Kft. képviselője ugyancsak szombaton azt mondta az MTI-nek: amennyiben az irodák úgy döntenek, hogy nem utaztatnak ki, a repülőgépek hazahozzák a már kinn nyaraló ügyfeleiket. A többi érintett utazási irodát egyelőre nem érte el az MTI.

Miután Egyiptom felkerült a Külügyminisztérium (KÜM) által utazásra nem javasolt országok listájára, ezért a K&H Biztosító felhívja az odautazók figyelmét, hogy Egyiptom területére mostantól nem érvényesek az utasbiztosítások. Azokat az utazókat azonban, akik már azelőtt beutaztak Egyiptomba, hogy az ország felkerült volna az utazásra nem javasolt országok közé, ugyanúgy védi a megkötött utasbiztosítás, ahogy eddig, hiszen a K&H Biztosító szabályzata szerint ha az adott ország a beutazást követően kerül fel a nem javasolt térségek listájára, az ügyfél akkor is számíthat kártérítésre biztosítási esemény bekövetkeztekor.

Alternatív utazási ajánlatok Egyiptom helyett

Három, az egyiptomi üdülőhelyek vendégeit szállító járat érkezett meg vasárnap a Liszt Ferenc Repülőtérre - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
 
Tájékoztatása szerint előre tervezett járatokról van szó, a többlet személyforgalom nem okoz semmiféle fennakadást a repülőtér forgalmában. Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége szóvivője azt közölte, hogy az 1300 Egyiptomban tartózkodó szervezett utas közül vasárnap már 500-an hazatértek. Hozzátette, hogy csak azok jelentenek többletet, akiknek az eredetileg tervezett időpont előtt kell hazautazniuk, voltaképpen azok, akik két hétre mentek nyaralni. Információi szerint ők elférnek az előre beütemezett charterjáratokon.
 
Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezető igazgatója elmondta, hogy több mint 500 utasuk tartózkodik Egyiptomban. Hurghadából kedden és pénteken térnek haza az ügyfeleik, Sarm-es-Sejkből pedig szerdán. Újabb turnusokat nem utaztatnak ki. Hozzátette: azoknak, akik lefoglalták és befizették egyiptomi nyaralásukat, alternatív utazásokat ajánlanak fel. Ennek érdekében próbálnak lekötni nagyobb fogadókapacitásokat más országokban. Azok az utasok, akik ezt nem fogadják el, visszakapják a pénzüket. Call-centerük folyamatosan működik reggel és este 8 között - mondta az ügyvezető.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez