Keresés a tartalomban:
Életmód

„Kettes alá” az egészségügyi szolgáltatásoknak

2012. augusztus 28., biztositasiszemle.hu
Címkék: egészségügy egészségügyi ellátás egészségbiztosítás
Szinte mindenki elégedetlen az egészségügyi ellátási szolgáltatásokkal - derül ki az Union Biztosító idén nyáron az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív, országos piackutatásából . A megkérdezettek az iskolai ötös skálán 1,89-re értékelték a hazai egészségügy működését.
A "kettes alá" önmagában is éles kritika, de ha a tendenciát nézzük, akkor az is kiderül, hogy sajnos az irány sem pozitív - mondta Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A biztosító által 2008-ban elvégzett hasonló kutatás akkor még azt mutatta, hogy egy fél osztályzattal (2,33) jobb volt a megítélés, pedig már az sem az elégedettséget tükrözte - tette hozzá.
 
Az ellátással elégedetlen mindenki
 
A legnagyobb problémát a szakorvosi ellátás színvonalának, működésének terén látják a megkérdezettek, 98 százalékuk szerint szükséges előrelépés ebben a tekintetben, ráadásul döntő többségük (85 százalék) szerint komoly változás, fejlődés kell. (A kutatásból az is kiderül, hogy szakorvoshoz egy év alatt egy ember átlagosan két-háromszor fordul.)
 
Az Union Biztosító szerint az emberek a legfőbb problémát a szakorvosi rendelésekkel kapcsolatban a várakozási idővel, a körülményekkel és az orvos-beteg kapcsolatban látják. A várakozási idő két dimenzióban is megjelenik. Egyrészt abban, hogy a jelentkező panaszaihoz képest hetekkel későbbre kap csak időpontot a beteg, másrészt abban, hogy a vizsgálat napján, a megbeszélt időponthoz képest is várni kell, átlagosan háromnegyed órát, amíg a szakorvosi rendelésre behívják a pácienst.
 
A körülményekkel kapcsolatos problémák terén a megkérdezettek a rendelők komfortosságában, illetve felszereltségében látnak hiányosságokat, amellyel kapcsolatban kétharmaduk fogalmazott meg kritikát.
 
A rossz kommunikációt kifogásolják a betegek
 
Az orvos-beteg kapcsolatot érintően a fő kritikák a szakorvosok beteggel való kapcsolatára, illetve világos kommunikációjának hiányára vonatkoznak. Ráadásul ezek a problémák rávetülnek a páciensek azon véleményére, amelyet az ellátás szakmai színvonaláról alkotnak, pedig egy átlagember valószínűleg nem is tudja reálisan megítélni az orvos szakmaiságát az ellátás során - jegyzik meg a kutatás készítői.
 
Az Union szerint a fenti kritikák egyértelműen az állami ellátás színvonalával kapcsolatosan fogalmazódtak meg. A megkérdezettek 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy állami/körzeti/önkormányzati szakrendelőben dolgozó szakorvoshoz szokott fordulni, 63 százalék kizárólag ilyen rendelésen volt, 37 százalék veszi igénybe magán szakorvosok rendeléseit is, ezen belül csupán 5 százalék az, aki kizárólag magán szakrendelésre megy, ha szükséges.
 
Túl drága a magánellátás
 
A megkérdezettek 95%-a nyilatkozott úgy, hogy állami/körzeti/önkormányzati szakrendelőben dolgozó szakorvoshoz szokott fordulni, 63% kizárólag ilyen rendelésen volt. 37% veszi igénybe magán szakorvosok rendeléseit is, ezen belül csupán 5% az, aki kizárólag magán szakrendelésre megy, ha szükséges.
 
Valós alternatívaként létezik már olyan – magánemberként vagy a munkáltatón keresztül elérhető – privát egészségbiztosítás, amely a körülményeiben színvonalasabb és több emberi odafigyelést, valamint várakozás-mentességet ígérő szakorvosi ellátást (legyen az magán vagy állami) elérhető közelségbe hozza. „A szolgáltatás alapú egészségbiztosítás egyénileg, vagy munkavállalói juttatásként is megoldást kínál a fenti problémákra” - tette hozzá Bóna Katalin.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez