Keresés a tartalomban:
Kitekintő

A leggyakrabban ellopott kocsik

2012. augusztus 22., biztositasiszemle.hu
Címkék: autó autólopás biztosítás
Az 1994-es Honda Accord számított 2011-ben a leggyakrabban eltulajdonított járművek közé, a kóddal történő lopások azonban egyre nagyobb aggodalomra adnak okot – derül ki a National Insurance Crime Bureau legfrissebb statisztikáiból.
Az NICB éves „Hot Wheels” címet viselő, bűnügyi statisztikákat bemutató jelentése szerint 2011-ben is folytatódott az USA-ban a járműlopások számának csökkenése. Az FBI előzetes bűnügyi statisztikái szerint tavaly mintegy 3,3 százalékkal csökkent a lopások száma, a 2010-es 737 142 darab eltulajdonított autóhoz képest.
 
A jelentésben az NICB a jármű biztosítási státuszától függetlenül, minden lopást megvizsgált, amelyről a Nemzeti Bűnügyi Információs Központ (NCIC) információval rendelkezett, amely alapján megállapította, hogy mely gyártmányok, modellek, és évjáratok számítottak 2011-ben a legkelendőbbnek az autó tolvajok körében.

2011-ben az Egyesült Államokban az alábbi autókat lopták el leggyakrabban, sorrendben:


Miközben a lopások száma csökkenést mutat, az NICB elnök-vezérigazgatója mégis felhívja a figyelmet arra a trendre, miszerint az újabb gépjármű-modellek lopásainak száma emelkedik, holott ezeket elvileg nehezebb ellopni, a kifinomult kulcskód technológia miatt. Az elnök szerint a mai gépjármű tolvajok jellemzően profi bűnözők, akik rájöttek, hogyan lehet egy adott jármű kulcs-kódját megszerezni, ez alapján elkészítik a hamis kulcsot, és napokon belül ellopják a járművet.
 
Az idei év első három hónapjában közel 300 olyan autólopás történt az USA-ban, melyet az illegálisan megszerzett kódok segítségével, illetve az ezekkel előállított hamis kulcsokkal követtek el.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez