Keresés a tartalomban:
Jog

Pozitív lista: közel a kétezres álomhatár

2013. április 15., Kosár-információ
Címkék: NFH Hatvan pozitív lista vállalkozás vizsgálati program
Miközben az utóbbi időben sok botrányról hallani, némi megnyugvást adhat, hogy az NFH honlapján 2011 óta vezetett Pozitív lista egyre bővül. Az utolsó frissítéskor 1868 vállalkozás szerepelt a lajstromban. Több hatvani vállalkozás is felkerült a rangos listára, amelyet a 20 ezres lélekszámú városban meg is ünnepeltek.
2011 márciusától vezette be a jogkövető vállalkozások pozitív listáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.
 
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a napokban, Hatvanban megejtett „ünnepélyes összegzőn” pedig kiemelte: már nemcsak azon vállalkozások listáját teszik közzé, amelyeknél az ellenőrzés során jogsértést tapasztaltak. Az alapvető szemléletváltás célja, hogy ráirányítsák a figyelmet azokra is, akik előírásszerűen végzik a munkájukat.
 
A pozitív listáról bővebb információk találhatók az NFH honlapján.

A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi ellenőrzéssel kapcsolatos témavizsgálat során vizsgált vállalkozásokat tartalmazza,a lista folyamatosan bővül.
 
Ahhoz, hogy egy cég felkerüljön a listára, a következő vizsgált területeken kell megfelelnie:Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzésbe, azok kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől a vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találnak, akkor ők is felkerülnek a pozitív listára. A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletükben kifüggeszthetik.
 
„Sok pozitív visszajelzést kaptunk a lista kapcsán. A vásárlók örülnek ennek, hiszen így megtudhatják, melyek azok a cégek, ahol biztonságosan vásárolhatnak” – rögzítette az NFH szóvivője. Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere, aki egyúttal az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottság alelnöke is köszöntőjében arról beszélt, hogy büszkék ezekre a vállalkozásokra, hiszen precizitásukkal és kemény munkájukkal elérték, hogy felkerüljenek a pozitív listára. Kiemelte, hogy ezek a cégek rengeteget tesznek Hatvanért, öregbítik a város jó hírnevét!

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez