Szerencsére nem. Áremelkedés sajnos lesz, de nem akkora és nem feltétlen azokon a területeken, mely első pillantásra kézenfekvő lenne.

A februárban 47,5 százalék éves emelkedést produkáló mezőgazdasági termelői ár egy összetett index, mely az agrárszektorban bekövetkező különböző irányú változások eredőjét sűríti egyetlen értékbe. Az index alapvetően két elemből áll. Az 56 százalékos súlyt képviselő növénytermesztési ágazat árszínvonala 67,9 százalékkal növekedett egyetlen esztendő alatt. Ezen belül a búza 139, a kukorica 81, az olajos magvak 61, a burgonya ára 69,8 százalékkal lett magasabb, miközben a zöldség ára „mindössze” 13,1, a gyümölcsé pedig 39,9 százalékkal emelkedett. Megdöbbentő értékek! De akkor mégis mi ad okot a reményre? Alapvetően két –történelmi tapasztalatokon alapuló – tény. Egyrészt a februári tőzsdei árak minimális fizikai termékmozgást testesítenek meg, azaz a spekuláció mozgástere ezekben a hónapokban a legnagyobb, melybe akár még a világvége beárazása is belefér: hiába derül ki pár hónap múlva, hogy irreálisak voltak a várakozások, addigra a trendeket mozgató befektetők rengeteg pénzt tesznek zsebre. Mivel az alacsony kamatok miatt jelenleg a világban pénzbőség van, az elmúlt hónapokban az árak megduplázódásától megrészegült kisbefektetők millióinak megtakarítása vándorolt az árupiacokra tovább fűtve az árfolyamot. Legkésőbb az aratást követően ugyanakkor várhatóan ismét ki fog derülni, hogy a világ az idén sem fordul ki a tengelyéből, így a feldolgozóipar szempontjából releváns éves elszámolóárak a jelenleginél sokkal kisebb árnövekedést fognak mutatni, sőt – ha jó lesz a termés – a tavalyi magas árbázis miatt egyes szektorokban akár árcsökkenés is elképzelhető. Az áremelkedés lelassulására, visszafordulására utaló másik történelmi megfigyelés a ciklikusságra épít. Ha egy termék ára duplázódik, világszerte termelők százezrei kapnak vérszemet, hogy a konjunktúrát kihasználva megtöbbszörözzék a termőterületet. Ennek törvényszerű következménye ugyanakkor, hogy a piacon túlkínálat alakul ki, mely az árak összeomlásához vezet. Ez a folyamat a növénytermesztésben akár egy év alatt bekövetkezhet. Az állattenyésztésben kicsit hosszadalmasabb a helyzet, hisz az infrastruktúra megteremtése tőke-, a tenyészállomány reprodukciója időigényesebb folyamat.

A mezőgazdasági termelői árindexben az állattenyésztés 44 százalékos súlyt képvisel. Éves összehasonlításban ez a szegmens mindössze 13,3 százalékos árnövekedésre volt képes. Ezen belül a vágóbaromfi ára 16,2, a sertés 4,3, a tej 22,5 százalékkal növekedett, miközben a tojás ára 6,5 százalékkal csökkent. Miért gond ez? Könnyen belátható, hogy ha az állattenyésztés költségének több mint felét kitevő takarmány és energia költsége radikálisan nő és ez nem, vagy csak részben jelenik meg az állati termékek árában, akkor a termelés jövedelmezősége csökken, melynek természetszerű következménye az állatállomány csökkenése lesz. A trend egyértelmű. A hazai sertésállomány például a rendszerváltás óta megfeleződött, csak az elmúlt 4 évben 20 százalékkal csökkent az árualap. Hogy miért nem jelent meg mindez a hazai fogyasztói árak növekedésében? Mert a külföldi eredetű hús nem csak az export piacaink jó részét foglalta el, de az itthoni fogyasztásból is egyre nagyobb részt hasít ki. Mondhatnánk, győzzön a jobb, de sok esetben nem erről van szó. A német dioxin- botrány miatt például több ezer tonna feleslegessé vált német sertéshús került dömping áron a magyar piacra. Még ennél is komolyabb problémákat okoz, hogy az EU-ban 3, nálunk 6 hónap a sertéshús hűtőházi tárolásának határideje, így a külföldön már nem forgalmazható, ezáltal „értéktelen” hús szorítja ki a hazai termelők áruját a magyar piacról. A következmény egyértelmű: növekvő import kiszolgáltatottság, csökkenő hazai foglalkoztatottság, mely közvetve a termelő szektorra épülő feldolgozóipar zsugorodásában is tetten érhető. Könnyen belátható, hogy makrogazdasági szinten ez sokkal nagyobb kockázatot hordoz, mint az, ha a húsárak ténylegesen 20 százalékkal növekednének.

A növényi nyersanyagok tekintetében az áremelkedés nagy részén valószínűleg már túl vagyunk. A jelenlegi árakon már nem érdemes feltankolni cukorból, olajból, lisztből, hisz kedvező esetben féléves távlatban innen az árak már lefelé is mehetnek. A feldolgozott termékek tekintetében is már megindult az áremelkedés beépülése a fogyasztói árba, de itt még van tere az emelkedésnek. A legnagyobb áremelkedési potenciál a hústermékek tekintetében érzékelhető, különösképp, ha a kormány intézkedéseket hoz a hazai termelők védelme érdekében, vagy a forint a jelenlegi 265 alatti szintről jelentősebben meggyengül.