A 3,4 százalék csökkenés tulajdonképpen nem is olyan sok, legyinthetnek most sokan. Érdemes ugyanakkor ezt az értéket kissé tágabb horizontból is megvizsgálni, mondjuk 2005 évi bázison. Ebben az összefüggésben az idén februári adat mindössze fele (49%), szezonális hatással korrigálva pedig alig kétharmada (67,5%) a hat évvel ezelőtti havi átlagos termelési értéknek.

Mielőtt az adatok értelmezésében tovább mennénk, érdemes egy rövid kitérőt tennünk a statisztika kulisszatitkaiban. Az építőipar az időjárás viszontagságainak igen kitett ágazat, így a téli hónapokban jellemzően csak az éves átlagos havi teljesítmény 60 százalékát állítja elő. Ennek elsősorban technológiai oka van (hisz számos anyag kötési ideje hidegben megnő), de a kültéri munkáknál a csapadék teljesítményrontó hatása is számottevő korlátozó tényező. A statisztikai adatok korrekciójában a szezonális hatás érvényesítése alapvetően ezt a torzító hatást igyekszik kiküszöbölni, így lesz a mért 49 százalékból összehasonlításra alkalmas 67,5% számított érték. A másik tényező, amivel az adatok értékelésekor számolni kell, az a munkanap hatás. Hasonló időszakok (hónap, év) termelési értékének összevetésekor koránt sem mindegy, hogy az hány munkanap alatt állítódott elő, sőt az sem, hogy azoknak milyen az összetétele. Az ünnepek miatti munkanap-áthelyezések következtében szombatra eső munkanap például nem tekinthető egyenértékűnek egy szokásos munkanappal, de a hétvégék tolódása miatt is rendszeresen előfordul, hogy mondjuk márciusban mindössze 21 munkanap van, az átlagos 23 helyett. Februárban elsősorban a négyévente, legközelebb jövőre esedékes szökőnap okozhat teljesítmény többletet, hisz a plusz egy nap önmagában 5 százalék munkaidőalap növekményt jelent.

Akárhogy is nézzük az idén februári adatok kiábrándítóan rosszak. A szokásos magyarázat erre a válság, elgondolkodtató ugyanakkor, hogy 6 éves távlatban a teljesítmény a válság előtti utolsó békeévnek számító 2008 év végére már 20 százalékkal csökkent, ahonnan tulajdonképpen már„csak” további 10 százalékot esett tovább. A fő okok között szerepel, hogy az ezredforduló óta dübörgő pláza-, irodaház- és autópályaépítési láz már a világgazdasági pánik előtt is kifulladóban volt, mely folyamatot a válság generálta kereslet és hitelhiány valamint a cégeket, államot, lakosságot egyaránt érintő jórészt eladósodottságból fakadó takarékoskodási kényszer csak tovább erősített.

Mivel az építőipar rengeteg alulképzett kétkezi ember foglalkoztatására képes, a zuhanó trend megállítása a kormány kiemelt céljai között szerepel. A hamarosan beinduló közmunkaprogramok keretében megvalósítandó nagyszabású ár- és belvízvédelmi munkálatok, az állami támogatással ösztönzött lakásszigetelési programok, a lakossági hitelfelvétel megkönnyítését célzó intézkedések (adósnyilvántartás idejének lerövidítése, euró alapú hitelfelvétel lehetőségének újbóli engedélyezése, banki céltartalékolást felszabadító adósmentő állami kezességvállalás stb.) mind a növekedés irányába mutatnak. A fejlődés ugyanakkor várhatóan nem lesz robbanásszerű, és még jó pár évnek kell eltelnie, hogy a 2005 évi szintet ismét elérjük. Különösképp, hogy az idei évnek a harmada már csaknem eltelt és a beígért programok jelentős része ténylegesen még nem indult el. Az építőipari vállalkozások által január-februárban kötött új szerződések állományának éves összevetésben 47,9 százalékos csökkenése is (az előző évi viszonylag magas bázis mellett) az iparág megrendelőinek – vállalkozóinak komoly kivárására utal.