Keresés a tartalomban:
Jog

A jótállással, szavatossággal kapcsolatos jogviták még mindig gyakoriak

A Budapesti Békéltető Testület munkájának tapasztalatai, érdekességei

2012. április 13., Budapesti Békéltető Testület
Címkék: Budapesti Békéltető Testület panaszügyek fogyasztó fogyasztóvédelem
A 2012-es év első két hónapjában az egyéb szolgáltatások ügyei voltak túlsúlyban. Nem csökkennek ugyanakkor a kereskedelmi ügyek sem, így kiváltképp a jótállással, szavatossággal kapcsolatos fogyasztói jogviták. Akárcsak 2011-ben, idén is ajánlás született a legtöbb, emellett nagy az egyéb okból történő megszüntetések száma is, mely kategóriába beletartoznak az eljáráson kívüli egyezségek is – szintén erősítve a békéltető testületek rendeltetésének elérését, a fogyasztói jogvita mindkét félre nézve pozitív lezárását.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében elutasította a Ticketpro Jegyterjesztő Kft. által ajánlás hatályon kívül helyezése iránt beadott keresetét. Ez alapján a vállalkozásnak vissza kell fizetnie a jegyek, bérletek árát a fogyasztók részére. A vállalkozás több pert is indított a Budapesti Békéltető Testület ellen különböző ügyekben hozott ajánlások hatályon kívül helyezése érdekében. A fogyasztók kérelmük szerint a vállalkozástól jegyet, illetve bérletet vásároltak a Part Fesztiválra. A rendezvényt 2010. 07. 28.–08. 01. között tartották volna, azonban a szervező bejelentette, hogy elmarad. A vállalkozás megtagadta a jegyek árának visszatérítését. A Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsai azonban megalapozottnak ítélték a fogyasztói kérelmeket, így ajánlásokat hoztak, mely a jegyek, bérletek árának visszatérítésére irányult.
 
A vállalkozás az ügyekben bírósághoz fordult, a Fővárosi Bíróság azonban elutasította több ajánlás tekintetében a vállalkozás kérelmét, és jogerősen hasonlóképpen ítélkezett a Fővárosi Ítélőtábla is. E perben öt ajánlást támadott a vállalkozás, mely összesen tizenhárom darab jegy, illetve bérlet megvásárlását érintette. Az ítélőtábla ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy a Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsának a jegyforgalmazóval szemben meghozott ajánlása nem volt jogszabálysértő. A vállalkozással ellentétben a fogyasztók becsatolták bizonyítékaikat az eljárás során, amelyek alapján kérelmük megalapozottnak bizonyult. Az ítélőtábla kiemelte indokolásában, hogy a Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsai helyesen alapították meghozott ajánlásukat a Ptk. 207. § (1) és (2) bekezdésére.
 
A Ptk. alapján ugyanis a felek közötti vita esetén a szerződési nyilatkozatot úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Mivel a jegyek hátoldalán lévő tájékoztatás alapján a vásárlás helyén kellett volna biztosítani az elmaradt jegyek visszaváltását, attól azonban a vállalkozás elzárkózott, és tagadta visszatérítési kötelezettségét, ezért nem volt megállapítható egyértelműen az általános szerződési feltételek tartalma.
 
A Ptk. 207. § (2) bekezdése szerint ekkor a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni, akinek nyilvánvalóan az a kedvezőbb megoldás, ha nem szükséges külön felkutatnia a rendezvényszervező személyét, elérhetőségét, és a jegy árát közvetlenül attól követelheti vissza, akitől a jegyet vette.
 
További információk, friss hírek, a Budapesti Békéltető Testület 2011-es beszámolója, valamint a nem együttműködő vállalkozások és a nem teljesített ajánlások listája megtalálható a testület honlapján, a www.bekeltet.hu címen.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez