K. m.: Ha az ember olvassa a blogot, akkor az az érzése támad, hogy férfiaknak szól. Ez mennyire tudatos?

P. A.: Amikor másfél évvel ezelőtt elindítottuk a Malackarajt, alapvető koncepció volt, hogy férfiaknak is írjunk. A gasztronómia alapvetően női tartalom, a blogok és gasztroportálok írásainak többségén meglátszik, hogy nőknek szól, és hogy nők is írják. A férfiakat ebben a formában nem nagyon érdekli a főzés vagy a gasztronómia. A portálnál a stílus ugyanaz, mint a blognál, csak végre ketté tudjuk választani a tartalmat. Előbbi gasztronómiai kézikönyvként működik, a blog pedig megmaradt játszótérnek.

K. m.: A blog címkéinek többsége alapanyagokra mutat. Ez lenne a legfontosabb a gasztronómiában?

P. A.: Alapvetően alapanyag-mániás vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint például a fűszer. Ha egy jó minőségű tarját jól készítek el, akkor azt már sózni sem kell. Vacsorára nem veszek meg egy silány minőségű karajt, akkor inkább csinálok egy rakott krumplit, ami nagyobb tápértéket és jobb gasztronómiai élményt is jelent. Tökéletes alapanyag és tökéletes technológia: az oldal is ezt sugallja.

K. m.: Nem biztos, hogy mindenki hozzájut a megfelelő alapanyaghoz.

P. A.: Általában piacon vásárolok, de ma már a hiper- vagy szupermarketekben is lehet jó minőségű húst vagy halat vásárolni. Viszont az a fóliázott hús, aminek a 80-90 százaléka víz, fakó a színe és harmadára összemegy sütés közben, nem adhat jó gasztronómiai élményt. Szerintem nagyon sok függ attól, hogyan tartották az állatot: fontosnak tartom a tisztességes szabad vagy félszabad állattartást. Egy ócska tápon nevelt csirke vagy ipari sertés húsa sose lesz jó minőségű. Láttam, hogy ilyen nagyüzemi körülmények között miként tartják ezeket az állatokat: borzasztó! A szabadtartású húsok, az ebből származó tojás drágábbak, de itt jön be a mennyiségi kérdés, nem kell annyit enni, elég a kevesebb hús is, és akkor belefér a költségvetésbe a drágább alapanyag.

K. m.: Sokan próbálják meg mostanában újraértelmezni a magyar gasztronómiát, igyekeznek kitörni a hagyományos gulyás-hortobágyi palacsinta-halászlé receptek köréből. A Malackarajon fontosak a klasszikus receptek?

P. A.: A hagyomány nagyon fontos, viszont az a pörkölt, amit a dédnagymama úgy készített el, hogy majd’ megszólalt, ma már nem biztos, hogy minden helyzetben ugyanazt az élményt nyújtja. Egy hagyományosan elkészített pörkölt a csúcsgasztronómiában nem elég. Miért ne lehetne belenyúlni, miért ne lehetne játszani vele? Csak egy szenvedélyes ember kell, aki kihozza belőle azt a pluszt, amit nyújtani tud az étel. A magyar konyhát csak úgy tudjuk elismertetni, ha a séfek elkezdenek variálni a hagyományos ízekkel és technikákkal. Mi is ezért működünk együtt velük.

K. m.: A karácsonyi menü Önöknél mennyire forog a hal-káposzta-bejgli körül?

P. A.: Idén is rácponty és halászlé lesz, meg vaddisznó, szóval hagyományos a menü. A nagyszülők közül ketten dunai lányok, apámék gyerekkoromban folyamatosan tömtek hallal – rántott hús helyett rántott kecsegét ettünk – így nem nehéz megérteni a halételek iránti rajongásomat. Szomorú a statisztika, évente csupán egyszer eszünk sok halat – karácsonykor. Pedig a nagyáruházakban is vehetünk jó minőségű halat, ami nem drága, egészséges és elkészíteni is egyszerű: ponty, paprika, hagyma, só, és kész is. A thai kókuszos leves is egy hasonlóan pofonegyszerű halétel, csak mások az alapanyagok.

Névjegy:

Péter Anna a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett 2002-ben. 2007-ben kezdett el újságíróként dolgozni a Totalcar online autós magazinnál, a Malackarajt alapos piacfelmérés után és pontos üzleti tervvel indította 2009-ben, a gasztroportálnak és blogjának ma napi 8.000 olvasója van, és jelentős közösségi szerepet tölt be. A gasztronómián kívül az autók érdeklik: van egy lassan veteránkorba érő, felújított Volvója.